Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Balogh Zsolt továbbra sem beszélt a kétszer 15 millió forintról, hanem kitartott a bíróság előtt korábban elmondottak mellett, amellyel cáfolta saját, a rendőrségnek tett vallomása legnagyobb részét.
Balogh Zsolt negyedrendű vádlott a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalási napján nem vonta vissza a nyomozati szakaszban általa elmondottakat, vagyis azt, hogy kétszer 15 millió forintot kellett adnia az egykori szocialista főpolgármester-helyettesnek, ugyanakkor nem is válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésekre.
Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró Balogh Zsoltnak - aki 2008-ban fél évig a BKV megbízott vezérigazgatója volt - a bizonyítási eljárás során tett vallomásait olvasta fel.
A vádlott kitartott a bíróság előtt tett korábbi kijelentése mellett, amellyel lényegében visszavonta a nyomozati szakban általa elmondottakat. Megtagadta a vallomást a bíróságon azzal a vádponttal kapcsolatban, amely szerint 30 millió forintot adott Hagyó Miklósnak, ugyanakkor korábbi, ezzel kapcsolatos vallomását vissza sem vonta.
Balogh Zsolt a nyomozóknak még azt vallotta, hogy az egykori főpolgármester-helyettes határozott utasításokat adott a vádban szereplő szerződések megkötésére, valamint kétszer 15 millió forint átadására. Balogh saját vallomása szerint második 15 millió forintos részletet egy nejlon szatyorban lévő nokiás dobozban vette át a CC Soft Kft. nevű cégtől, amely állítása szerint egyike volt a BKV-val szerződő, majd pénzt visszaosztó cégeknek. Balogh azt mondta, a nokiás dobozt személyesen adta át Hagyó Miklósnak.
Balogh Zsolt a korábbi tárgyaláson visszavonta a nyomozati szakban tett vallomását, ez azonban a kétszer 15 millió forint átadását tartalmazó vádpontra nem vonatkozott. Ezzel kapcsolatban a korábbi tárgyaláson elmondta: erről nem akar beszélni, mert akkor a vádhatóság szerint ő is vádlott lehet.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.