Egy kilométeres sugarú körben, közel nyolc ezer embert telepítettek ki lakásaikból péntek reggel Budapest harmadik kerületében, a területet lezárták, a környező utcákon órákra leállították a forgalmat. A készülődés oka egy fél tonnás, a második világháborús bomba, amit Budapest ostroma alatt dobtak le a Dunába, feltehetően a hajóforgalom leállítására, vagy valamelyik híd lerombolására. A robbanótestet délután hatástalanították, majd kiemelték a folyómederből.

Budapesten évről évre több tucat fel nem robbant bombát, gránátot és ágyúlőszert találnak, jóval több lehet viszont a lakatlan területeken. Ezek egy részét ráadásul amatőr relikvia-gyűjtők viszik el, ami komoly veszélyekkel járhat, hiszen egyes robbanóanyagok idővel instabillá válhatnak és akár egy ütődéstől felrobbanhatnak. „Bár a Budapest ostromában részt vevő hadseregek nyilvántartották, mennyi lőszert használtak el a harcokban, ez alapján nehéz megbecsülni, hány fel nem robbant bomba lehet még Budapest alatt.” – mondta a hvg.hu-nak Ungváry Krisztián történész, Budapest 1944-es ostromának szakértője.

Német, román, magyar, szovjet

„A becslést nehezíti, hogy az ostromban négy hadsereg, a német, a magyar, a román és a szovjet Vörös Hadsereg is részt vett, és hiányosak a hadianyagról szóló, fennmaradt dokumentumok. Így ezekből sem derül ki, milyen területekre mennyi robbanóanyagot dobtak le.” Ungváry szerint ezért a városban szinte bárhol előkerülhetnek még ottmaradt bombák, és nem feltétlenül azokon a helyeken lehet a legtöbb fel nem robbant robbanótest, ahol a leghevesebb harcok folytak. „Ahol a legnagyobb pusztítást végezte a háború, ott volt szükség a leggyökeresebb újjáépítésekre is az ostrom után. Így ezeken a területeken, mint például a kitörés útvonalán a legtöbb megmaradt lövedéket már nem sokkal a háború után elvitték.” Ungváry szerint Budapesten a fel nem robbant lövedékek többségét már eltávolították, de az 1945 óta kevésbé beépített területeken akadhatnak még háborús maradványok. „A Sas-hegy tetejét hevesen ágyúzták az ostrom alatt, és mivel nem lakott terület, kevés építkezés volt azóta, ahol elvihették volna a lövedékek maradványait. Biztos, hogy egy fémkeresővel rövid idő alatt több kiló háborús leletet lehetne ma is összegyűjteni.” – mondta Ungváry.

Nézze meg galériánkat az elmúlt évek bomba-hatástalanításairól

Keresik a bombát Óbudán - még rengeteg fel nem robbant szerkezet lehet az országban

MTI / Marjai János

Budapesten kívül Székesfehérvár környékén és a Balatontól délre és keletre, a „Tavaszi Ébredés hadművelet” helyszínein folytak kifejezetten heves harcok, de a bevetett bombák, lövedékek célpontja itt is főleg lakott területek, vagy azok környéke volt, így az építkezések, illetve a földművelés során ezek nagy részét már eltávolították. Meglehetnek még viszont a visszavonuló német csapatok által hátrahagyott, elrejtett fegyverek és lőszerek, mivel ezeket lakott területeken kívül, főleg erdőkben ásták el. Ungváry szerint kisebb második világháborús leletek még évszázadokig fognak előkerülni a földből. „Építkezéseken máig rendszeresen találnak a bronzkorból származó cseréptöredékeket. Ugyanígy az emberek valószínűleg 2000 évvel a második világháború után is találnak majd töltényhüvelyeket és egyéb korabeli tárgyakat.” – mondta.

Az erdőkben lehetnek még fegyverek

Négyesi Lajos, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatója szerint Magyarországot nagy részt bombamentesítették, de lakott területeken kívül,  amatőrként háborús relikviákat keresni ma is veszélyes lehet. „Az ország azon részein, ahol emberi mozgás volt, mint a városokban és a mezőgazdasági területeken, a fel nem robbant bombák 90 %-át már eltávolították, az erdőkben viszont maradhattak még elrejtett lőszer- és fegyverkészletek, vagy fel nem robbant robbanótestek. Erdőben fémkeresővel kutatni így ma is kockázatos lehet, a kisebb robbanótestek, kézi- vagy puskagránátok, vagy nagyobb töltények is halálos sérülést okozhatnak az amatőr kutatóknak, ha maguk próbálják azokat elszállítani.” Az igazán veszélyes repülőbombákat vagy ágyúlövedékeket általában már nem érik el az amatőr roncskutatók, hiszen ezek a talaj mélyebb rétegeiben találhatók, becsapódáskor akár 4-5 méterre is befúródhatnak, és idővel újabb talajréteg halmozódik fel felettük. A fel nem robbant bombák veszélyessége az idővel csak növekszik, mivel gyakran tartalmaznak olyan robbanóanyagot, mint a pikrinsav, amely ha nedvességet kap (márpedig erre a talajban nagy az esély), kikristályosodik és egy kisebb ütés, rázkódás hatására is felrobbanhat.

Ez történt tavaly márciusban Zalaegerszegen, ahol egy helyi férfi halálát okozta egy, a közelben talált második világháborús lövedék felrobbanása, az áldozat 19 éves fia pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett. Mint később kiderült, a férfi fémkeresővel kutatott a környékbeli erdőkben második világháborús leletek után, amelyeket a családi házban tároltak. A rendőrség közel ezer harci eszközt talált a házban, köztük puskákat, gépfegyvereket és tüzérségi lövedékeket, utóbbiak egyike okozta a halálos balesetet, amikor a férfi megpróbálta házilag hatástalanítani a lövedéket.

A hasonló esetek miatt törvény tiltja, hogy bárki elszállítsa a földben talált robbanótesteket, ilyenkor a megtaláló köteles értesíteni a rendőrséget, az amatőr roncskutatók viszont sok esetben elmulasztják a bejelentést. A problémát nehezíti a második világháborús feltárások elégtelen szabályozása: elvileg az 1711 után keletkezett tárgyak nem számítanak „régészeti leletnek”, az ilyeneket tartalmazó területek nem régészeti lelőhelyek. Vagyis elvileg bárki legálisan kiáshatja és elviheti ezeket a tárgyakat, feltéve, ha nem veszélyesek. Emiatt egész szubkultúra alakult ki az úgynevezett militáriák keresésére, gyűjtésére és kereskedelmére: becslések szerint több ezren foglalkoznak többé-kevésbé rendszeresen háborús relikviák keresésével, nagy részük egyedül, főként fémkereső segítségével. Eközben a hivatásos régészet nem tud lépést tartani a „roncsvadászokkal”, ráadásul a történelem iránt komolyabban érdeklődő magánkutatókkal sincs valódi együttműködés.

Szabályozatlan roncsvadászat

„Ma már kevés régésztileg értékes dolgot lehet találni Magyarországon a második világháború idejéből.” – mondta a hvg.hu-nak a roncskutatas.hu egyik, neve elhallgatását kérő szerkesztője, aki szerint a hozzá nem értő hobbikutatók tönkretették a lelőhelyek nagy részét. „Oroszországban és Ukrajnában hatalmas területen, lakott területen zajlottak a hadműveletek, így ott ma is sok a szinte érintetlen harctér. Ezzel szemben Magyarországon a települések közelében folytak a harcok. Az értékesebb tárgyak jó részét egyből a háború alatt elvitték vagy szétszórták a lakosok, a maradékot pedig feldúlták az amatőr gyűjtők.” A szerkesztő szerint különbséget kell tenni azok között, akik egyesületekbe tömörülve végeznek kutatásokat, és a leleteket igyekeznek publikálni, illetve azok között, akik nyereség reményében, vagy csak saját kedvükre gyűjtenek háborús relikviákat.

„Nem lehet összemosni az összes magánkutatót. Nem minden militária-gyűjtő fegyver-, vagy bombagyűjtő” – fogalmazott – „van, aki fényképekre, ruházatokra, sisakokra, vagy kitüntetésekre szakosodik. Emellett a magánkutatók egy része szeretné a nyilvánosság előtt is közzé tenni a kutatás eredményeit, de erre az örökségvédelmi hivataltól és a Hadtörténeti Intézettől nem kapnak támogatást.” Szerinte ezért az értékes leletek jó része egyszerűen elveszik, mivel a hivatásos régészek lassan dolgoznak, míg az amatőrök által kiásott leletek jobb esetben hivatalosan nem nyilvántartott magángyűjteményekbe, rosszabb esetben egyéni gyűjtők fiókjaiba, vagy külföldre kerülnek. „Hibásak a magánkutatók is, hiszen az egyes helyi klubok között alig van együttműködés, nincsenek összeírva a magánkézben levő gyűjtemények.”

A szerkesztő szerint szükség lenne az úgynevezett gyűjtőtörvény módosítására, mivel "lassan minden tárgyi forrás szétszóródik különböző emberek kezébe". „Központilag nyilván kéne tartani a gyűjtőket, hogy a magángyűjtemények átláthatók legyenek. Szükség lehet arra is, hogy a régészeti leletek korhatárát 1711-ről 1945-re tolják ki.” A szabályozást nehezíti, hogy egy 2011-es kormányrendelet óta rendkívül szigorúan határozzák meg a szabadon tartható katonai relikviák körét. A rendelet szerint szabálysértésnek számít a „haditechnikai eszközök” birtoklása. Ebbe a kategóriába tartozik a fegyvereken kívül szinte bármely, 1938 után használt katonai eszköz, köztük sisakok, jármű-alkatrészek, védelmi felszerelések, fegyvertartozékok, vagyis számos olyan dolog, amelyek a relikviagyűjtők is birtokolnak. A rendeletet viszont a szerkesztő szerint egyáltalán nem tartják be, hiszen ez alapján szerinte „az emberek 10 százalékát el lehetne ítélni, akik tartogatnak valamilyen emléket a világháborúból vagy a sorkatonaságról.”