Közös sajtótájékoztatón jelenti be pénteken délelőtt Bajnai Gordon, Juhász Péter, és Kónya Péter, hogy mik lesznek az első lépései az Együtt 2014 választói kezdeményezés megvalósításának – értesült a hvg.hu. Mint Juhász Péter, a Milla vezetője lapunknak elmondta, egyelőre egyeztetések folynak a közvetlen teendőkről, a részletekről pénteken számolnak be. Bajnai Gordon a Milla október 23-i rendezvénye után arról beszélt a hvg.hu-nak: egy közös platform szervezeti kereteinek kialakítása, és a programok kidolgozása a legelső feladat.
Nemsokára kiderül, mit lépnek Bajnaiék
Pénteken tart közös sajtótájékoztatót a Milla, a Szolidaritás és a Haza és Haladás.
A zöld-fokiak sírtak az öltözőben, Messi szenvedésről beszélt
A címvédő Argentína ellen is nagyot küzdött az újonc.
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
A titkos favoritok mítosza – agyonnyomja a teher a norvégokat, vagy Haalandék megtörik az átkot?
Szenvedtek a franciák, Mbappé tizenegyese döntött
Elbúcsúzott az első házigazda a foci-vb-n, Marokkó bejutott a legjobb nyolc közé
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok megbízatása
Több ponton is változtattak az eredeti terveken.