Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Januárig visszamenőleg 1,6 százalékkal emelkedik a nyugellátás.
A Fidesz üdvözli a nyugdíjemelésről szóló kormányzati döntést - közölte a nagyobbik kormánypárt szóvivője szombaton közleményben az MTI-vel. Selmeczi Gabriella tájékoztatása szerint november első napjaiban átlagosan 15 ezer forintot kap minden nyugdíjas.
Utalt arra, hogy a kormány döntése alapján november 1-jétől 1,6 százalékkal - januárig visszamenőleg - emelkednek a nyugellátások, a rokkantsági-és rehabilitációs ellátások. Közölte, a Fidesz támogatja azt a politikát, amely lehetővé teszi, hogy az európai gazdasági válság ellenére megőrizzék a nyugdíjak vásárlóértékét.
Selmeczi Gabriella ugyanakkor azt hangoztatta, „elutasítják a szocialisták azon igyekezetét, hogy a bankadó csökkentésével további terheket rójanak a bérből és fizetésből élők nyakába, valamint tovább faragják a nyugdíjakat, ahogy ezt kormányzásuk idején is tették”.
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.
Az ügy az EU Bíróságán köthet ki.
Dengyel Iván pedig visszavonult a színpadtól.
Szerinte a magyar gazdaság fejlődésében ellenérdekeltek mozgatják a szálakat.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.