Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hétfőn szeles, esős idő várható, lehűl a levegő, szerdán pedig visszatérnek a talaj menti fagyok is.
Hétfőn hidegfront érkezik, viharossá fokozódik a szél, sokfelé várható eső, zápor, sőt helyenként - főleg délen - zivatarok is kialakulhatnak - olvasható az Időkép előrejelzésében. A front előtt még meleg lesz, délen akár 21-22°C is lehet, a front átvonultával azonban, északnyugaton akár 10°C-ig is hűlhet a levegő. Szükség lesz az esernyőkre.
Kedden a front mögött felszakadozik a felhőzet, napközben változóan felhős lesz az ég. Helyenként megélénkül a nyugati, délnyugati szél. A hőmérséklet néhány fokkal visszaesik, 9 és 14°C várható.
Szerdán hajnalban újra megjelennek a talaj menti fagyok. Napközben északon lehet több felhő, másutt változóan felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem várható. Szeles időben lesz részünk, 7 és 12°C közé melegszik a levegő.
A hét közepétől hűvösebb, de valamivel nyugodtabb időben lesz részünk, hajnalonta visszatérhetnek a pára- és ködfoltok. Kezdetben gyakran lesz élénk, időnként erős a szél. Pénteken újabb mediterrán ciklon érkezhet.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.