„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Nem örülnek az Újköztemető virágárusai annak, hogy az utcáról be kellett költözniük a temető területére - írta a Népszava.
A lap pénteki számában megjelent írás szerint igaz, hogy így sokkal kulturáltabb körülmények között árusíthatják a virágokat, de kisebb helyen kell elférniük, mint korábban.
Ez főként télen okoz nagyobb problémát, akkor ugyanis csak annyi élővirágból készült koszorút, sírcsokrot készíthetnek, amennyi a kis épületükben elfér. Másrészt a költözéssel elveszíthetik az autóval érkező vásárlókat.
A temetőt üzemeltető Budapesti Városüzemeltetési Központ kommunikációs vezetőhelyettese, Csébi Tamás elmondta: a X. kerületi önkormányzat kérésére és együttműködésével biztosítottak helyet a virágárusoknak, akik a temető előtti körforgalom építése miatt ott átmenetileg pavilon, elárusítóhely nélkül maradtak.
A BVK úgy tudja, hogy a jövő év folyamán egy új, modern virágpiac épül szemben a temető főbejáratával.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.