Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Magyarországra akkreditált diplomatáknak és itt dolgozó külföldi újságíróknak összegezte a választási regisztráció bevezetésével kapcsolatos aggályait hétfőn Gyurcsány Ferenc.
Erről Molnár Csaba, a volt miniszterelnök vezette Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke számolt be sajtótájékoztatón. Szavai szerint Gyurcsány Ferenc kilenc ország diplomáciai képviseletének vezetőit tájékoztatta, a következő napokban pedig más diplomatáknak is elmondja véleményét a feliratkozásról.
Molnár Csaba azt mondta: a diplomaták tisztában vannak azzal, hogy szükségtelen regisztrációt bevezetni egy jól működő népesség-nyilvántartással rendelkező országban.
A politikus felidézte, hogy a DK korábban Viviane Redinghez, az Európai Unió alapjogi biztosához és Thornbjorn Jaglandhoz, az Európa Tanács főtitkárához fordult az előzetes regisztráció tervezett bevezetése miatt, és éhségsztrájkkal, valamint aláírásgyűjtéssel is tiltakozott a választójog indokolatlan és alkotmányellenes korlátozása ellen.
A DK alelnöke azt is közölte, hogy több mint ezer aktivista alkotja majd jövő hétfőn azt az élőláncot, amellyel a Parlament épületét veszik körbe a választási eljárási törvényjavaslat elfogadása után. Emellett - folytatta - mintalevelet készítettek, amellyel a választópolgárok a kormánypárti képviselőket kérhetik arra, hogy tegyenek le a választási regisztráció bevezetéséről.
Molnár Csaba hozzátette: nem bíznak abban, hogy a kormánypártok - akár választói, akár nemzetközi nyomára - meggondolják magukat, mert véleményük szerint a Fidesz-KDNP tisztában van azzal, hogy egy tisztességes választáson elbukna, ezért a szabályok átírásával próbálkozik.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.