Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy hete nincs fűtés a Savaria Egyetemi Központ Ady téri kollégiumában Szombathelyen.
A hét eleje óta nincs fűtés az épületben. Az őszi szünetben ugyanis kicserélték a radiátorokat, de a rendszert nem tudták újraindítani. Kiderült, hogy a 30 éves csövek elrohadtak. A tanulók többsége az épületben maradt, mindössze néhányan kértek máshol elhelyezést vagy egyéni tanrendet - olvasható a hirado.hu-n.
"Igen, maradnak a diákok. Talán nincs is annyira hideg. Meg ragaszkodnak a megszokott helyükhöz, költözködni sem akarnak"- mondta el Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes. A diákok úgy fűtenek, ahogy tudnak: ventillátorokkal, hősugárzókkal, ezt viszont az elektromos hálózat bírja nehezen, több konnektor is megolvadt. A csövek cseréje két-három hétig tarthat.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.