Az Északi portya a Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző- és Sportegyesület vállalkozása: Csepi Péter és társa, Bakó Sándor idén április 7-én indult útnak Várpalotáról Svédország, Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Kelet-Szlovákia és Kelet-Magyarország érintésével.
Az utat négy lóval, hagyományos huszár viseletben tették meg azért, hogy felelevenítsék a magyar huszár- és lovas hagyományokat, népszerűsítsék a tartalékos katonai szolgálatot, valamint jó hírét vigyék az országnak.
"Mintegy 6600 kilométert lovagoltatok, miközben az értetlenséggel és a hivatal packázásaival is meg kellett küzdenetek" - fogalmazott Hende Csaba. Kiemelte, a hazát csak akkor védhetjük meg éles helyzetben, ha a nemzet érti és érzi a honvédelem fontosságát és kész tevőlegesen is részt venni benne.
Hozzátette, hogy a hagyományőrzés feladata az előttünk járó hősök életútjának és tetteinek kiemelése a "múlt mély kútjából", hogy a jelen is megismerje és értékelje bátorságukat és küzdelmüket. A honvédelmi miniszter köszönetet mondott a magyar katonai hagyományőrzés ügyét szolgálóknak, majd a két önkéntes katonának és Várpalota polgármesterének a honvédelemért kitüntetést adományozta.
Talabér Márta polgármester ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy a magyar huszárokat az elmúlt fél évben öröm és bánat egyaránt érte, az útjuk sokkal "kalandosabb" lett, mint tervezték. Hozzátette, kitartással és leleményességgel végigvitték tervüket, a svédországi Amal városban ért vádaktól függetlenül a teljesítményük immár hetedik alkalommal is elismerésre méltó.
A városvezető a "svédországi történést" a szabályt erősítő kivételnek nevezte, mert a lovasok az úton érintett összes többi országban jó hírét vitték a városnak és Magyarországnak.
A magyar huszárokat július 1-jén a svédországi Amal városában - ahol megálltak pihenni és az egyik lovuk lábán keletkezett duzzanatot kezelni - állatkínzással vádolták és őrizetbe vették, majd július 3-án ugyan szabadon bocsátották őket, de egy hónapig várniuk kellett az állatorvosi engedélyre, hogy továbbutazhassanak.