Megvan a megtagadott miniszteri biztos utódja

Fideszes képviselő felel ezentúl a Semmelweis Terv végrehajtásáért, elődjétől - kevéssel leváltása után - a minisztérium elhatárolódott.

  • MTI MTI
Megvan a megtagadott miniszteri biztos utódja

Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagja lett az új, Semmelweis Terv végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszteri biztos. Az erről szóló emberi erőforrások minisztériumi (Emmi) utasítás a Magyar Közlöny pénteki Hivatalos Értesítőjében jelent meg. Eszerint Balog Zoltán miniszter november 14-től 2013. május 13-ig nevezte ki Horváth Zsoltot miniszteri biztossá.

A miniszteri biztos koordinálja a Semmelweis Terv végrehajtását. Ennek keretében koordinálja az egyes döntések előkészítését és megvalósítását, megszervezi a szükséges egyeztetéseket és gondoskodik azok lefolytatásáról, szakmailag támogatja a társadalombiztosítási rendszert érintő gazdasági stratégiai döntés-előkészítő munkát, továbbá közreműködik a szükséges gazdaságpolitikai döntések előkészítésében.

A Semmelweis Terv végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszteri biztos korábban Bodrogi József egészségügyi közgazdász volt, akit 2011. november 6-tól eredetileg szintén hat hónapra neveztek ki, de májusban 2012. november 13-ig meghosszabbították megbízatását. Bodrogi József november 21-én tartott előadást a Napi Gazdaság egészségügyi konferenciáján - ahol a programban még miniszteri biztosként volt feltüntetve -, s arról beszélt, valahogyan meg kell oldani, hogy a nyugdíjasok egészségügyi járulékot fizessenek. Hozzátette, hogy vagy az egészségügyi járulék mértékét kell emelni, vagy az ahhoz tartozó szolgáltatási csomag tartalmát kell szűkíteni. Megjegyezte, hogy ez jelenleg nincs napirenden.

Kijelentéseitől a Kormányszóvivői Iroda és az Emmi is elhatárolódott, kiemelve: Bodrogi József már nem képviseli a kabinetet. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár videoüzenetben is megnyugtatta a lakosságot: sem a szolgáltatási csomag csökkentése, sem pedig a nyugdíjasok egészségbiztosítási járulékkal való terhelése nincs sem a kormány, sem pedig az egészségügyi államtitkárság napirendjén, és ezzel foglalkozó háttérmunka sem zajlik.

Az államtitkár hangsúlyozta: továbbra is szolidaritási, kockázatközösség alapú közszolgálati egészségügyet építenek, amelybe ez a két megoldás nem fér bele.