Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Október 17-e, "az Egri vár védőinek a török seregek felett aratott dicsőséges győzelme" napjának Gárdonyi Géza emléknappá nyilvánítását kezdeményezte a fideszes L. Simon László.
A parlamentnek benyújtott határozati javaslatában a kulturális államtitkár jelezte, 2013-ban lesz "nemzeti irodalmunk egyik legkiválóbb alkotója", Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója, ebből az alkalomból indítványozza, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa emléknappá október 17-ét.
A határozat elfogadásával a parlament felkérné az oktatásért felelős minisztert, javasolja a köznevelési intézményeknek, hogy ezen a napon Gárdonyi Géza Egri csillagok című művével foglalkozva emlékezzenek az íróra és a magyar történelem e kiemelkedő eseményére.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.