Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Fidesz szerint az MSZP Mesterházy Attila pártelnök által meghirdetett programjából kiderül, hogy a szocialisták nem a bankokat akarják megadóztatni, inkább az emberek pénzét vennék el – mondta szombati, budapesti sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella.
A kormánypárt szóvivője úgy fogalmazott: a szocialisták programja alapján látszik, hogy szeretnék kivezetni a bankadót. Hozzátette, hogy ezt az elképzelést nem csak Mesterházy Attila, de Bajnai Gordon is elmondta.
A Fideszben viszont felmerült a kérdés, hogy a bankadó kivezetése után honnan akarják pótolni a kieső pénzt – folytatta. Szavai szerint a "Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy-Veres-szövetség" egyszer már elvett egyhavi nyugdíjat, a bankadóból jelenleg befolyt milliárdok pedig pontosan egyhavi nyugdíjat tesznek ki. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: az adatokból arra következtetnek, hogy a szocialisták hatalomra jutásuk esetén további egyhavi nyugdíjat vonnának el.
Selmeczi Gabriella kijelentette, hogy a "Mesterházy-Bajnai-csapat" régi, leszerepelt elképzelésekkel érkezett, mert ők "a múlt emberei". A "Gyurcsány-Bajnai-szövetség" programja miatt az államadósság és a munkanélküliség is megduplázódott – mondta, hozzátéve: a Fidesz viszont senkinek nem tanácsolja, hogy visszatérjen erre az útra, mert ez egy kudarcos út. A Fidesz nemet mond a nyugdíjasok adóztatására, ahogy arra is, hogy a nyugdíjakból bárki elvegyen - mondta.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.