Nevet vált a Millamédia

Pluszminusz néven folytatja munkáját a Millamédia portál.

  • hvg.hu hvg.hu
Nevet vált a Millamédia

Nevet vált a Millamédia, a portál már a pluszminusz.hu domén alatt is elérhető. Készítői már korábban közölték, hogy névváltásra készülnek.

"A MillaMédiát azért találtuk ki Juhász Péterrel közösen, hogy az akkor még platformként, mozgalomként és civil szólásszabadság-védelmezőként működő Millának legyen egy felülete, ahol a Facebookon kívül is érintkezni tud támogatóival, barátaival és ellenségeivel" - közölte a szerkesztőség szombaton.

"Időközben létrejött a Milla Egyesület, az Együtt 2014, ilyeténképpen megváltoztak a célok, elvárások és eljárások, de a MillaMédia köszöni szépen, kiválóan érzi magát, azonban a továbbiakban függetlenül működik a Millától, és bár céljaival egyetért, néhány esetben külön véleménnyel rendelkezik" - tették hozzá. "Hamarosan nevet változtatunk, hogy segítsünk a zembereknek, de addig is leszögezzük: azt gondolunk, amit akarunk, miközben a Milla is ugyanezt teszi."

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.