Rögzíthették Laborc és Portik megbeszéléseit

Megdönthetetlen bizonyítékok vannak arra, hogy Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója legalább kétszer találkozott Portik Tamással, akit több, a kilencvenes évek közepén történt leszámolás megrendelésével gyanúsítanak - írja a Magyar Nemzet.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Rögzíthették Laborc és Portik megbeszéléseit

A rendhagyó megbeszélésekről készült hangfelvételeket feltehetően az Alkotmányvédelmi Hivatalban találták meg - írta a lap.

A hangfelvételek léte érdekes helyzetet teremthet, hiszen a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati főnöke a nemzetbiztonsági bizottság legutóbbi zárt ülésén – a kiszivárgott hírek szerint – gyakorlatilag mindent tagadott a megbeszélésekkel összefüggésben – olvasható a Magyar Nemzetben.

Kocsis Máté, a testület fideszes tagja szerint a Laborc-Portik-találkozókon „erősen kétséges” ügyekről is szó volt, ezek pedig a törvény szellemével semmilyen formában sem egyeztethetők öszsze.

Az már Laborc múlt keddi meghallgatásán is egyértelművé vált – legalábbis Kocsis számára –, hogy az elhárítás volt vezetője az elé tárt bizonyító erejű, bűncselekmények elkövetésének gyanúját felvető iratok ellenére hamis nyilatkozatokat tett, és megpróbálta megtéveszteni a testületet - tette hozzá a lap.

Egyelőre nem tudni, hogy milyen információk kerülhettek Portikhoz az NBH volt vezetőjétől, a minősített adatokról Kocsis Máté nem árulhatott el részleteket.

A közvélemény csak a következő év elején ismerheti meg, milyen nemzetbiztonsági vonatkozásai voltak azoknak a találkozóknak, amelyeken Laborc és Portik egyeztetett – értesült korábban a Magyar Nemzet. Az ezzel kapcsolatos adatok titkosításának feloldásáról az Alkotmányvédelmi Hivatal dönthet.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.