Harrach Péter frakcióvezető pénteken, Michl József országgyűlési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatóján megengedhetetlennek és felháborítónak nevezte, hogy a HVG hetilap friss számában megkérdőjelezte a világnézetileg semleges oktatás teljesülését és közölte azoknak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által kinevezett tankerületi igazgatóknak a listáját, akik felekezeti iskolában tanítottak korábban.
Michl József megismételte: a világnézetileg semleges oktatás nem világnézetileg semleges oktató létezését jelenti. Az érintettek és minden hívő nevében kérte ki magának ezt a hozzáállást "a sajtó és a mögötte állók részéről". Az igazgatók kinevezése szakmai kérdés, az állam pedig világnézetileg semleges iskolákat tart fenn - mondta.
Emlékeztetett, hogy a Klebelsberg központ 198 tankerületi igazgatót nevezett ki, három- négyszeres túljelentkezés után. A jelentkezőktől megfelelő iskolai végzettséget vártak el, és az elbírálásban előnyt jelentett a közoktatás-szervezői gyakorlat, az iskolafenntartói tapasztalat és az idegen nyelv ismerete. Egyéb szempont nem jelentett előnyt a pályázók számára – tette hozzá.
A cikk tizenöt kinevezettről írta, hogy valamelyik egyházhoz köthető. Michl József szerint ha ez így is van, arányuk leképezi a társadalomban az egyházhoz kötődők arányát, valamint az egyházi intézmények arányát is.
Kifogásolta ugyanakkor, hogy a cikk Sáska Géza oktatáskutatót szólaltatja meg az ügyben, akiről szerinte az újság sem feltételezheti, hogy elfogulatlan, hiszen Demszky Gábor korábbi szabad demokrata budapesti főpolgármester segítője volt oktatási kérdésekben. Szerinte minden szakmaiságot nélkülöz a megszólalása, amely szerint nem a centralizáció az alapvető probléma a létrehozandó struktúrában, hanem az, hogy nem látszik az állam és a politikai befolyás ellen védelmet nyújtó elégséges ellensúly.
Michl József úgy véli: az lett volna a furcsa, ha nem gyakorlott szakemberekből, a közigazgatást jól ismerőkből választják ki az igazgatókat.
***
Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a HVG hetilap szerkesztőségének reagálását a KDNP állításaira:
„Félő, hogy az államosított iskolák tanfelügyeleti rendszere nem felel majd meg a világnézetileg semleges oktatás kritériumainak, mert „politikai pártok és felekezetek irányában elkötelezett személyek is nagy számban akadnak a központi köznevelési akarat végrehajtóivá kinevezett tankerületi igazgatók között” – állítjuk cikkünkben.
Ennek alátámasztására példálózó táblázatot közöltünk a kormánypártok színeiben politizáló illetve polgári körökhöz valamint egyházi intézményekhez kötődésüket nyilvános fórumokon vállaló illetve hangsúlyozó tankerületi vezetőkről. Vallási hovatartozásukról (pláne származásukról) semmilyen információt nem gyűjtöttünk és nem közöltünk. Külön írásban utaltunk azokra a történelmi hagyományokra, hogy a magyar iskolarendszerben már a 19. században fontosnak tartották, a világi (vármegyei) és az egyházi oktatás tanfelügyeletének különválasztását”.