Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Nem keríti körbe, hanem bekamerázza a XII. kerületi önkormányzat a Városmajor parkot, ahol több fejlesztést is megvalósítanak. A Fővárosi Közgyűlés szerdán 29 igen szavazattal, az MSZP-s Bihary Gábor tartózkodása mellett fogadta el, hogy a kerületi önkormányzat a korábban megítélt forrást a körbekerítés helyett a fejlesztésekre használhassa fel.
A Fővárosi Közgyűlés 2010-ben hozott határozatot arról, hogy támogatja a Városmajor park körbekerítését és ehhez 150 millió forintot biztosít. A beruházás építési engedélyezési terve elkészült, s arra egy hónappal később jogerős építési engedély volt, azonban civil szervezetek fellebbezése nyomán azt később megsemmisítették.
A hegyvidéki önkormányzat közben közvélemény-kutatást végzett, ennek eredménye szerint a többség nincs megelégedve a park jelenlegi állapotával, nagy problémának tartja annak elhanyagoltságát, és a megkérdezettek köztisztasági, közbiztonsági problémákat is jeleztek.
Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere, fővárosi képviselő ismertette: mindezek alapján kidolgoztak egy olyan megoldást, amely a bekerítés helyett a kamerarendszer kiépítését tartalmazza, emellett a közbiztonság növelése érdekében bővítenék a világítási rendszert. Az önkormányzat elvégezné a szükséges kertészeti munkálatokat, egy európai színvonalú, többgenerációs játszóteret alakítanának ki, a lakosság kérésére kiépítenének egy kutyafuttatót és kijavítanák a BSE-teniszpályák veszélyes állapotban lévő kerítését.
A kerület a koncepció elkészítése során kiemelt figyelmet fordított a szabadtéri színpad környezetének kialakítására is. A fejlesztési munkák költsége megegyezik a korábban a park bekerítésére szánt előirányzattal.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.