Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Ülősztrájkot kezdtek a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjai, akik így tiltakoznak az államilag finanszírozott egyetemi férőhelyek csökkentése ellen.
Csütörtökön reggel az első tanítási óra előtt ülősztrájkba kezdtek a terézvárosi Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjai. A tanárok egy-egy, az osztályteremben maradó diáknak az első órát még megtartották, majd azt követően, a két óra között az igazgató tantestületi ülést is összehívott. A második órát már nem tartották meg.
A diákok egyik képviselője beszédben buzdított a tiltakozásra, mint mondta, nem értenek egyet a kormány oktatáspolitikájával, és azzal, hogy csökkentették az állami finanszírozású egyetemi férőhelyek számát, céljuk, hogy a tandíjat eltöröljék és megemeljék a felvételi keretszámokat.
Straub Tamás, a diáksztrájk szervezője a hvg.hu-nak azt nyilatkozta, hogy a szerdai HÖOK-demonstráció után alakítottak egy gimnazista tiltakozó csoport a Kölcsey diákjainak részvételével, ők piros szalagot viselve mutatnak szolidaritást az egyetemi tiltakozások résztvevőivel. Az ülősztrájkot a mai napra tervezik. A szervező arról nem kapott tájékoztatást, hogy a tantestületi ülésen mi hangzott el, de úgy tudja: a mai napon nem számít majd lógásnak, ha valaki nem vesz részt az órán, de mindenkinek joga van ahhoz, hogy az órán részt vegyen.
A helyszínről származó információink szerint a tiltakozást előző napon, a Facebookon kezdték el szervezni.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.