Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Megjelent az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételének részletes szabályairól szóló kormányrendelet.
A Magyar Közlöny szerdai számában közzétett szabályozás szerint az intézmények átvételének lebonyolítását a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság végzi. Az átadás-átvételi megállapodás alapjául a települési önkormányzat polgármestere, illetve az adott társulás képviseletére jogosult személy által hitelesített vagyonleltár szolgál. A vagyon tényleges átadása jegyzőkönyv felvételével történik, a megállapodás megkötése után egy héten belül, de a legkorábban 2013. január 1-jén.
Az önkormányzati körből kikerülő, átvett foglalkoztatottak 2012. decemberi, 2013. januárban esedékes munkabérének és egyéb járandóságának közterhei a főigazgatóságot terhelik, mint ahogy a képesítési feltételek teljesítésének hiányában át nem vett foglalkoztatottak jogviszonyának megszűnésével kapcsolatos járandóságok összege és annak közterhe is. Az átvett foglalkoztatottak részére 2012. decemberre járó, 2013. január elején kifizetendő bérkompenzáció fedezete a települési önkormányzatot már nem illeti meg.
A Fővárosi Önkormányzattól átvett, önállóan működő gyermekvédelmi intézmények gazdálkodással összefüggő feladatait a Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Gazdasági Szervezete látja el 2013. július 1-jéig.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.