Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint az ügynökkérdést a nyilvánosság előtt kell lezárni, ehhez azonban 2014-től olyan új politikai rendszerre van szükség, amely megakadályozza a visszatérést a múlt hibáihoz.
Az Együtt 2014 választói mozgalom egyik alapítójának, a Haza és Haladás Egyesületnek az elnöke ezt sajtótájékoztatón mondta pénteken Székesfehérváron. Úgy véli, a következő választáson nem a baloldalnak kell legyőznie a jobboldalt vagy viszont, hanem össze kell fogni. Hozzátette: a politika nem épülhet hazugságokra úgy, ahogy azt jelenleg a felsőoktatásban bevezetendő tandíj ügye is mutatja. Elmondta: 2014-ben sorsfordulóhoz ér Magyarország, mert van remény a változásra. "Megállíthatjuk a gazdaság zsugorodását, a lecsúszó középosztályt és a szegény rétegeket fel tudjuk emelni" - fogalmazott az ellenzéki politikus.
Az MTI kérdésére Bajnai Gordon hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy a választók összefogjanak. Az, hogy ez az összefogás mely szervezeteken keresztül megy végbe, lényegtelen. Abban a választási rendszerben, amelyet a Fidesz az országra kényszerít, a változáshoz 2,5 millió vagy annál is több ember szavazatára lesz szükség - tette hozzá. Szerinte ha 2014 után "a jelenlegi rezsim hatalmon marad, akkor a következő 20-25 évre elvesznek a felzárkózás reményei".
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.