Nem csak a Tenkes kapitánya szerzője írt ügynöki jelentéseket

Ügynökként jelentett a Tenkes kapitánya sorozatírója - állt a HVG március 24-iki számának Szőnyei Tamással készült interjújában. Egy lapunkhoz érkezett olvasói levél szerint ezzel még a stábban sem volt egyedül. A levelet alább olvashatják.

  • HVG HVG
Nem csak a Tenkes kapitánya szerzője írt ügynöki jelentéseket

Cikkükben mindössze két „új” leleplezett ügynökről tesznek említést, pedig Szőnyei Tamás a Titkos írás című könyvében több mint 250 fedőnevet azonosított. De ha már a Tenkes kapitánya írójának, Örsi Ferencnek a lelkivilágával foglalkoztak, igazán megemlíthették volna azt is, hogy nemcsak a sorozat szerzőjének esetében vethető fel az ügynöki lelkivilág kérdése, az, hogy vajon gyötörte-e az önvád, vagy ellenkezőleg, cinikusan játszadozott csupán. Ugyanis az ominózus, „Van pár gazember, aki spionkodik...” kezdetű mondatot elmondó színésznek, a Siklósi bácsit alakító Molnár Tibornak is okozhatott néhány kínos percet a ráosztott szöveg, merthogy 1959-től, az emigrációból hazatérve Nyugatos néven szorgos jelentésíró volt ő is, legalábbis ezt állítja Fedőneve: szocializmus című kötetében Gervai András. A tehetséges karakterszínésznek alighanem erre is szüksége volt – az emigrációt leleplező Hosszú az út című könyvén túl – ahhoz, hogy az 1960-as évektől sorozatban kapjon kisebb-nagyobb szerepeket a magyar játékfilmekben. És talán még az sem érdektelen adalék, hogy Molnár 1966-ban, Jancsó Miklós allegorikus filmjében, a Szegénylegényekben igen testhezálló szerepet kapott, az életéből merített tapasztalatait formálhatta kimagasló alakítássá Kabaiként, aki a sáncvárban elárulta betyártársait, s ezért az életével fizetett.

GERÉB PÉTER

(BUDAPEST)