„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Újra kell tárgyalnia a Kecskeméti Törvényszéknek azoknak a korrupcióval vádolt tompai határrendészeknek az ügyét, akik az ügyészség szerint útlevélkezelőként a tompai határátkelőn 5-10 euró "kávépénzt" fogadtak el az utazóktól. A Szegedi Ítélőtábla szerdán megalapozottság miatt hatályon kívül helyezte a törvényszék elsőfokú, a rendőröket elmarasztaló döntését.
A vádlottak a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartoztak. A nyolc, a tompai közúti határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő határrendész a vád szerint 2009 decemberétől a Szerbiából érkező gépjárművekben utazóktól a beléptetés során - a tanúk által "kávépénzként" emlegetett - 5-10 eurós bankjegyeket kértek, illetve fogadtak el.
Az ügyészség szerint az így szerzett pénzt a vádlottak a helyettes ügyeletesnek adták át, aki a bankjegyeket cigarettás dobozba gyűjtötte, majd lezárva elrejtette, illetve megszervezte annak kijuttatását az épületből. Az összegyűjtött dobozokat együtt bontották föl valamelyik vádlott lakásán, s a pénzt egyenlő arányban elosztották. Az utolsó pénzosztás előtt a határrendészek 106 kis címletű bankjegyet, összesen 1665 eurót gyűjtöttek össze, ezt az egyik vádlott lakásán tartott házkutatás során meg is találták a nyomozók.
A hatályon kívül helyezett döntés
Az eset 2010. június 27-ei felderítése után három vádlott szolgálati jogviszonya megszűnt, öt határrendészt felfüggesztettek állásából, ellenük fegyelmi eljárás indult.
A vádlottakat elmarasztaló elsőfokú ítélet két vádlott részletes beismerő vallomásán alapult. Őket jogerősen egy év tíz hónap, illetve másfél év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék. A történteket tagadó hat vádlottat – akik az utolsó szó jogán is hangsúlyozták ártatlanságukat - társtettesként, hivatalos személy által, folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés miatt első fokon két, illetve három év börtönnel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék.
E döntést a Szegedi Ítélőtábla megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására kötelezte a törvényszéket.
A végzés indoklása során Gyurisné Komlóssy Éva hangsúlyozta, a korrupciós bűncselekmények felderítése rendkívül nehéz, a kecskeméti bíróság azonban azokat a tényeket sem tárta föl, amelyekre lehetőség lett volna. A Kecskeméti Törvényszék új eljárásban eljáró másik tanácsának be kell szereznie a többi között a vádlottak szolgálati beosztását, amelyből kiderülhet, elkövethették-e a vádban leírt bűncselekményeket. A bíróságnak azt is meg kell kísérelnie kiderítenie, mennyi "kávépénzt" gyűjthettek össze a vádlottak.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.