Balog a HÖOK-osokkal találkozik ma

Ma folytatja az egyeztetéseket a miniszter a HÖOK képviselőivel.

  • MTI MTI
Balog a HÖOK-osokkal találkozik ma

Ma folytatódnak az egyeztetések Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) képviselői között. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke csütörtökön azt mondta: ők a pénteki tárgyalásokon elsősorban a tizenhat, kizárólag költségtérítéses szakról kívánnak egyeztetni. 

Korábban a felsőoktatás átalakításáról szóló kormányzati koncepció országszerte tiltakozásokat váltott ki, elsősorban a felsőoktatási keretszámok miatt. A keretszámokat azóta eltörölték. Balog Zoltán többször is tárgyalásra hívta a felsőoktatási hallgatók képviselőit. 

A miniszter és a HÖOK elnökségi tagjai tavaly december 22-én tartott tárgyalásukon állapodtak meg abban, hogy április végéig tartó, a felsőoktatás átfogó kérdéseit érintő egyeztetéssorozatot kezdenek. Ekkor döntöttek arról is, hogy két témát még januárban megvitatnak: a hallgatói szerződések ügyét és az egyetemi autonómia kérdését.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.