Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság pénteken a szilveszteri szigethalmi késelés másik gyanúsítottját, a budapesti V. Róbertet is - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.
Kállai Gábor tájékoztatása szerint a bíróság - helyt adva az ügyészi előterjesztésnek - V. Róbert ellen a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve az eljárás esetleges meghiúsítása miatt rendelte el a kényszerintézkedést, egyelőre február 25-éig.
A férfit - aki csütörtökön adta fel magát - ugyanúgy emberölési kísérlettel gyanúsítják, mint a január elején előzetesbe helyezett társát, J. János szigethalmi lakost.
A nyomozás adatai szerint V. Róbert szúrta hastájékon szilveszter éjjelén egy szigethalmi szórakozóhelyen Bozsányi Gergőt, a Sziget SC 21 éves birkózóját, életveszélyes sérüléseket okozva - mondta a szóvivő.
Höflinger András százados, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) életvédelmi alosztályának vezetője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy V. Róbert az ügyvédje kíséretében személyesen jelentkezett a rendőrségen.
A másik gyanúsítottat, J. János 17 éves szigethalmi lakost, Sávoly Gergő MTK-s ökölvívó feltételezett támadóját még a késelés napján elfogták, majd január 4-én a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A kényszerintézkedés idejére - ügyészségi fellebbezés nyomán - nem javítóintézetbe, hanem börtönbe kellett vonulnia.
Szilveszterkor, a szigethalmi söröző mosdójában késelésbe torkolló verekedés során az MTK ökölvívóját négy késszúrás érte, néhány ezek közül a szív környékén okozott sérülést. A Sziget SC birkózóját hátulról előrenyúlva hastájékon szúrták meg, ő napokig életveszélyben volt. Azóta már mindketten elhagyhatták a kórházat.
Beluzsárné Belicza Andrea, a PMRFK szóvivője az MTI érdeklődésére pénteken azt közölte, hogy további támadót vagy támadókat már nem keres a rendőrség.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.