Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Párbeszéd Magyarországért frakcióra változott a fővárosi LMP-frakció neve - közölte Kaltenbach Jenő frakcióvezető szerdán.
A háromtagú frakció személyi összetétele nem változik. Kaltenbach Jenő jelezte, a névváltoztatásról szerdán levélben tájékoztatta Tarlós István főpolgármestert is, a Fővárosi Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatára hivatkozva.
Az LMP január végi kongresszusa után a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kilépnek és új pártot alapítanak. A platform képviselői - amelyhez nyolc országgyűlési és a három fővárosi képviselő is tartozik - hangsúlyozták, hogy szeretnék, ha egyben maradna a parlamenti frakció, ezért tárgyalásokat kezdenek az LMP-ben maradtakkal.
Somfai Ágnes, a Fővárosi Közgyűlés képviselője akkor azt mondta, hogy miután a budapesti frakció mindhárom tagja a platform alapítója, ezért ők is kilépnek az LMP-ből, és csatlakoznak az új párthoz. Jávor Benedek, a platform egyik alapítója vasárnap bejelentette, a platform Párbeszéd Magyarországért Pártra változtatja a nevét, és hamarosan hivatalosan is párttá alakul.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.