szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Bándy Kata-gyilkosság gyanúsítottjának édesanyja úgy tudja, három ember DNS-ét rögzítették a bűncselekmény helyszínén. P. László nem is akarja egyedül elvinni a balhét, borít a tíz nap múlva kezdődő tárgyaláson - írja a Borsonline.

Gyevnár Istvánné Hajnalka havonta látogatja a börtönben ülő fiát. P. Lászlót jövő héten szállítják Budapestről Pécsre, ahol február 18-án megkezdődik az egész ország figyelmére számot tartó per - írja a Borsonline.

"Idegileg mélypontra került. Egyik beszélőn azt mondtam, fiam, legalább nekem mondd meg az igazat. Te ölted meg Katát? Így válaszolt: még nem beszélhetek, de a bíróságon minden ki fog derülni" - mondta a lapnak az anya. Hozzátette: ha én szenvedni fogok, más is szenvedni fog. "Ez megerősített a hitemben, Laci nem egyedül volt jelen a gyilkosságnál" – mondta az asszony, aki úgy tudja, a bűncselekmény helyszínén három ember DNS-ét rögzítették.

"A fiam a rendőröktől is retteg. Nem igaz, hogy elfogása közben tört be az orra. A fogdán verték össze, majdnem ki­ütötték a szemét, a lábát is megdolgozták, hogy vallja be a gyilkosságot. Aztán megfenyegették, hogy ne merjen látleletet vetetni. Napokig kezelték a kórházban, mielőtt az előzetes letartóztatásra vitték" – mondta a lapnak.

A Bors megkeresésére Zsobrák Péter, a Baranya megyei rendőrszóvivő nem kívánt nyilatkozni.

A pécsi, 25 éves, rendőrségi pszichológus Bándy Kata 2012. július 7-ről 8-ra, szombatról vasárnapra virradó éjjel egy helyi szórakozóhelyről hazafelé tartva tűnt el. A holttestet július 11-én találták meg. P. Lászlót négy nappal később fogták el.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!