Az ELTE-n éjszakáznak a hallgatók
Utolsó frissítés:
Mindössze néhány száz métert tettek meg a diákok a Deák térről, a vonulás helyett inkább elfoglalták az ELTE BTK három termét. A hallgatók úgy döntöttek, ott éjszakáznak, de többen újra az utcára vonultak. Néhány percet eltöltöttek a Corvinus aulájában, a Színművészeti Egyetemen, majd néhány visszatértek az ELTE-re. Eközben az Éhségmenet tagjai Alkotmány utcánál demonstráltak.
Most érkezett
Szegeden is tart a fórum
Szegeden is tart a fórum, de egyre többen mennek haza. „Feladatunk az lenne, hogy minél több embert el tudjunk hozni" – mondja az egyik szervező a délmagyar.hu tudósítása szerint.
Percről percre
Visszamennek az ELTE-re
A Színművészetin úgy döntöttek a diákok, hogy visszamennek az ELTE BTK-ra, és aki akarja, ott tölti az éjszakát. Már az utcákon járnak.
Úgy tudjuk, a dékán lezáratta az összes épületet, kivéve azt a három termet, ahol délután fórumoztak.
ELTE dékánja: aki az épületben tartózkodik, jogsértést követ el
A Kar támogat minden, a felsőoktatási kérdésekről folyó érdemi párbeszédet, ugyanakkor nem fogadja el azt a módszert, amely engedély nélküli teremfoglalással, az egyetemi előadások ’síppal-dobbal’ történő megzavarásával, esetleg egy erőszakos blokád fenntartásával ellehetetleníti az egyetemszerű működés feltételeit - írta az ELTE BTK dékánja késő esti közleményében.
Mint Dezső Tamás dékán írta, "az intézmény rendjének (oktatási rendjének, személyi és vagyonbiztonságának) fenntartása felelősséggel jár. A szabályzatok megszegése ennek biztonságát fenyegeti. Aki a szükséges egyeztetések és a résztvevők biztonságát is szolgáló engedélyezések nélkül szervez rendezvényeket, ezt a felelősséget a saját vállára veszi".
A dékán szerint aki a campus és az épületek nyitva tartásának vége után az épületben tartózkodik, az jogsértést követ el, és ennek minden felelősségét vállalnia kell.
Mint korábban írtuk, a hvg.hu információi szerint a dékán is az egyetemen tölti az éjszakát.
Fórumoznak a Színművészetin
A hallgatók számításai szerint 5-6 százan lehetnek. Azt beszélik, mit csináljanak: foglaljanak-e egyetemet, menjenek-e vissza az ELTE-re, ami 9-ig van nyitva, vagy foglalják-e vissza a Corvinust. Utóbbi egyetemet a hallgatók szerint bezárták.
Pécsen is dönthetnek az egyetemfoglalásról
Mintegy kétszáz hallgató részvételével fórum kezdődött Pécsen a Bölcsészettudományi Kar aulájában - jelentette tudósítónk. Itt később döntenek arról, hogy az egyetemen éjszakázzanak-e.
A dékán is az ELTE-n éjszakázik
Körülbelül 20-30 diák maradt az ELTE BTK épületében, ők azt kérték, hogy mind a három termet tartsa fent az egyetem vezetése. Úgy tudjuk, az ELTE BTK dékánja is az épületben tölti az éjszakát.
Megérkeztek a Színművészetibe
A diákok folyamatosan vonulnak be a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületébe, a nagy előadóterembe mennek, ahol rögtönzött fórum lesz, hasonló mint az ELTE-BTK-n. Egy szervező azt mondta: "a BTK folyamatos blokád alatt van, helyőrséget hagytak ott", és most azt beszélik meg, mit kellene még tenniük ma este. Jelezte, hogy "a BTK-n reggelig biztosan blokád lesz", és nem kell hazamennie annak, aki nem akar. Elhangzott az is, hogy a Corvinuson ugyancsak van 20-30 ember, de a tömegből valaki azt mondta: a Corvinust már bezárták.
A fórumon azon ötletelnek a diákok, "milyen intézményeket kellene még elfoglalniuk, vagy pedig koncentrálják-e valahogy erőiket".
Kevesen őrzik a Corvinus kapuit
A diákok a szokásos rigmusokat skandálták az épület előtt. Majd arról szavaztak, hogy a Színművészetire menjenek-e be, vagy folytassák az utat. Végül a Színművészeti mellett döntöttek.
Kiderült, hogy a Corvinuson kevesen maradtak ahhoz, hogy a kapukat őrizni tudják, ezért még kellene oda 20-30 ember.
Már közelednek a Színművészeti felé
Egy kis trükkel a Rákóczi út úttestjén vonulnak a diákok. Noha a rendőrök próbálták őket a járdán tartani, de a hallgatók úgy tettek, mintha át akarnának vonulni a másik oldalra. A rendőrök végül visszaterelték őket a járdára.
A Fidelitas szerint Bajnai és az MSZP játékszere a HaHa
A Fidesz ifjúsági szervezte szerint már csak a Hallgatói Hálózat kelt zavart a magyar felsőoktatásban, ahol egyébként minden rendben van. Nem csoda, véli a Fidelitas, mivel a Hahának csak politikai céljai vannak, és egyébként is külföldről pénzelik őket.