Az ELTE-n éjszakáznak a hallgatók
Utolsó frissítés:
Mindössze néhány száz métert tettek meg a diákok a Deák térről, a vonulás helyett inkább elfoglalták az ELTE BTK három termét. A hallgatók úgy döntöttek, ott éjszakáznak, de többen újra az utcára vonultak. Néhány percet eltöltöttek a Corvinus aulájában, a Színművészeti Egyetemen, majd néhány visszatértek az ELTE-re. Eközben az Éhségmenet tagjai Alkotmány utcánál demonstráltak.
Most érkezett
A Nemzeti Múzeumot is otthagyták
A diákok a kiskörút járdáján vonulnak tovább. A tömeg fogyatkozik. A hallgatók tanácstalanok, nem tudják, vonuljanak-e tovább, vagy inkább maradjanak-e együtt az ELTE BTK-ra. Végül azt szavazták meg, hogy mennek tovább a Színművészeti Egyetemre.
Percről percre
A Nemzeti dalt szavalják a diákok a Múzeum-kertben
A hat pont felolvasását a diákok nagy ovációval fogadták a Múzeum kertben, majd azt skandálták, "Demokráciát" és "Szolidaritást"!
Ezután a tüntetők közösen elszavalták a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állva Petőfi Sándortól a Nemzeti dalt.
A vers után egy szónok arról beszélt, hogy a diákok "szabadok" és szeretik Magyarországot.
Véget ért az Éhségmenet
Este fél 7 körül véget ért a Szózat eléneklésével az Éhségmenet demonstrációja az Alkotmány utcában. A éhségmenet tagjait buszokkal viszok haza.
Emlékeztetőül:
A diákok hat pontja |
1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját! 2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre! 3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat! 4. Töröljék el a hallgatói szerződést! 5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát! 6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba! |
Pécsen és Szegeden is elkezdték a fórumot
Pécsen mintegy 250 tüntető, középiskolások és egyetemisták indultak el a bölcsészkar Ifjúság úti aulájába, ahol fórumot fognak tartani - írta a Bama.hu.
Szegeden szintén befejeződött az előadás a fórum helyszínéül szolgáló teremben, így elkezdődhetett a "beszélgetés". A Délmagyar szerint körülbelül százan lehetnek a tüntető diákok, akik a hat pontnyi követelésről beszélgetnek és arról, hogy a kisvállalkozók az egyetemistákból élnek. „Szeged 100 ezres város, amihez hozzácsapódik még 70 ezer", fogalmazott egy felszólaló.
Nemzeti Múzeumhoz vonultak
A Nemzeti Múzeum előtt megálltak a tüntetők, a lépcsőhöz vonulnak Himnuszt énekelni, valamint azért, hogy felolvassák a diákok hat pontját - mindezt az egyik szervező az 1848-as eseményekhez hasonlította. A tömeg közben folyamatosan azt skandálja, hogy "szabad egyetem".
Több egyetemre terjesztenék ki a blokádot
Az egyik szervező az Értünk.hu-nak azt mondta, azután, hogy az ELTE BTK-t "blokád alá vonták", azért vonultak a Budapesti Corvinus Egyetemhez, hogy arra is kiterjesszék a blokádot, ezért ott is körülbelül 25 diák maradt.
Ugyanezt akarják megtenni most az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is, majd vissza kívánnak térni az ELTE BTK-ra.
Tilos az alkohol a diákfórumon
A BTK-n a diákok fóruma a Hallgatói Hálózat (HaHa) Facebook-oldala szerint megszavazta, hogy a házirendet betartva nem fognak az egyetemfoglalók alkoholt fogyasztani. "A hangulat ettől még elég jó!" - írták a Facebookon.
Szegeden teremre várnak a tiltakozó diákok
Szegeden a hallgatókat egyelőre nem engedik be abba a terembe, ahol fórumot akarnak tartani, így jelenleg a folyosón várakoznak, amíg ott véget ér az előadás. Időközben 250-re növekedett a demonstrálók száma, a tömeg hangosbeszélővel is fel van szerelkezve - írja a Délmagyar.
Éhségmenet: letéptek egy gyurcsányellenes plakátot
Az Éhségmenet tüntetésén két férfi letépte az egyik oszlopról a Civil Összefogás Fórum hirdetéseit.