Az ELTE-n éjszakáznak a hallgatók
percről percre

Az ELTE-n éjszakáznak a hallgatók

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Mindössze néhány száz métert tettek meg a diákok a Deák térről, a vonulás helyett inkább elfoglalták az ELTE BTK három termét. A hallgatók úgy döntöttek, ott éjszakáznak, de többen újra az utcára vonultak. Néhány percet eltöltöttek a Corvinus aulájában, a Színművészeti Egyetemen, majd néhány visszatértek az ELTE-re. Eközben az Éhségmenet tagjai Alkotmány utcánál demonstráltak.

Most érkezett

Éjszaka is maradnak az épületben

A II. emeleti teremben már megszavazták, hogy éjszaka is ottmaradnak, sőt ha kell, akkor több napig is. De felmerült az Astoria elfoglalása is. A 34-es teremben is megszavazták, hogy marad az ELTE BTK-n a blokád, és ott is éjszakáznak.

Az A épületben is megszavazták, hogy csatlakoznak a blokádhoz, valamint azt is, hogy ma éjszakára bent maradnak a teremben, holnap pedig újra szavaznak a teremfoglalásról.

Az egyetem egyébként este 8 órakor bezár.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7 8 9

Menjünk vagy maradjunk?

A 34-es teremben a hallgatók azt beszélik, hogy ez nevezhető-e blokádnak, vagy fórumnak. Többen felvetették azt is, hogy mi jön ezután: "spontán" menjenek-e tovább, vagy maradjanak-e éjszakára az ELTE épületében.

Kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!

Kettős sorfal az éhségmenet előtt

Nehezen jutott el az éhségmenet a parlament elé. A rendőrök nem engedték őket tovább az Alkotmány utcában, így alig tudtak a Kossuth tér közelébe eljutni. A menet tagjai megpróbálták letépni azt a molinót, amelyen az áll: "Köszöntjük a szoci hataloméhség menetét".

Megtelt a nagyelőadó az ELTE BTK A épületében is

A szervezők szerint a diákok már két termet megtöltöttek a főépületben, ez a harmadik, amit elfoglaltak, de még mindig érkeznek a tüntetők. A HaHa Facebook-oldala szerint interneten biztosítják az összeköttetést a három helyszín között. Fórumot kezdtek, de szeretnék, hogy a Gólyavárat is kinyissák nekik, ami szintén az ELTE BTK Múzeum körúti kampuszán található.

A Kossuth téri közlekedésbe bekavar az Éhségmenet

A 2-es villamosok rövidített útvonalon, a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér megállóhelyek között közlekednek - közölte a BKK. A 70-es és a 78-as trolibuszok nem érintik a Kossuth Lajos téri végállomásukat, a Honvéd utcai megállóig lehet utazni velük. A járatokat az Éhségmenet miatt rövidítették le.

Tömegek kóvályognak az ELTE BTK-n

A diákok a főépületből (Múzeum körút 6-8.) a szomszédos A épületbe akarnak menni (Múzeum körút 4/A), ahol elvileg nagyobb teremben tudnak majd elhelyezkedni.

Az ELTE BTK A épületében tartották azt a fórumot is, amelyen a kormánynak adott ultimátumról döntöttek.

Kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!

A HÖOK ma tüntetni ment, tárgyalóasztalhoz nem ül

A diák-érdekképviseletnek rosszul esett, hogy az alaptörvényben rögzítenék a hallgatók röghöz kötését. Fontolgatják, hogy a továbbiakban részt vegyenek-e a felsőoktatási kerekasztal munkájában.

Miért álltak meg az ELTE-n?

Tudósítónknak azt mondták, azért álltak meg az ELTE épületénél, mert szerintük odáig szólt a bejelentett tüntetés. (A BKK vasárnap este kiadott közleménye még arról szólt, a vonulásos tüntetés a Műegyetem rakpartig szól.) A tüntetők most innen a Múzeum körútról szerveznének további akciókat.

Elkezdődött a fórum

Nem elfoglaltuk, hanem visszafoglaltuk az egyetemeinket. A jelenlegi renszerben nem tudunk tanulni - mondta az egyik felszólaló a tanteremben, ahol elindult a fórum. Közben a folyosón lévők más termeket keresnek.

Kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!

Megérkeztek a Parlament elé az éhségmenetesek

Megérkeztek a Parlamenthez a kormány foglalkoztatáspolitikája ellen tiltakozó "éhségmenetek"; az ország több megyéjéből egy hete útnak indult csoportok hétfőn délután a budapesti Astoriánál egyesültek, majd közösen vonultak az Országház elé; mintegy ezerötszázan voltak, amikor az Alkotmány utcában felállított pódiumhoz értek.

A képre kattintva megtekintheti a Nagyítás galériánkat!

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Hozzászólások