Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Deák téren mintegy 500-an várakoznak arra, hogy 16 órakor elkezdődjön a diákok tüntetése.
Egy tucatnyi rendőrjárőr és mintegy 500 tüntető gyűlt össze a Deák téren hétfő délután 15 órától. A Hallgatói Hálózat Facebook-oldala szerint 16 óráig gyülekeznek, aztán kezdődik a tüntetés. A téren gyülekezők táblákat tartanak a kezükben, többek között "mondj nemet a röghöz kötésre", "ki ha mi nem?", "berlini fal 1961 - magyar fal 2012" feliratokkal.
Az első felszólaló egy elsőéves egyetemista volt, aki minden mondatát elismételtette a tüntetőkkel. Beszédének lényege az volt, hogy itt akarnak Magyarországon élni és tanulni, és nem szabad hagyni, hogy a kormány elvegye a tanuláshoz való jogot.
Tudósítónk szerint egyesek kihasználják az alkalmat és "rárepülnek" a diákok tüntetésére a Deák téren. Látni lehet Szolidaritás feliratú pólót viselő embereket, a Vona Gábor Jobbik-elnök által életre hívott "Magyar tavasz" mozgalom fehér dzsekis aktivistáit, illetve egy ember szórólapokat oszt a Koppány csoport nevében.
A BKK Facebook-oldalán azt írják: vonulásos demonstráció kezdődött a belvárosban. A rendőrség a lezárások mértékét a résztvevők számától teszi függővé, nagyobb létszám esetén a vonulás irányában korlátozhatják a közúti forgalmat. Emiatt a felszíni közösségi közlekedésben is változások várhatóak, amiről folyamatosan tájékoztatást adnak a Facebook-oldalon.
1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!
2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!
3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!
4. Töröljék el a hallgatói szerződést!
5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!
6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba!
A HaHa délutáni közleményében azt írta: azért akasztották meg az oktatást az ELTE BTK-n, mert "félő, hogy később már nem lesz mit megakasztanunk". "Miután 10 órától több előadást is leállítottunk, 11-től fórumot tartottunk, ahol közösen megszavaztuk a blokád folytatását. Döntöttünk arról is, hogy a tanórákon részt vevő oktatók és hallgatók fogják megszavazni, hogy csatlakoznak-e a fél 2-től kezdődő fórumhoz, ahol szabadon felszólalhatnak az őket érintő kérdésekben. A következő fórumot déluán 5-kor tartjuk az ELTE BTK-n" - írták.
"A blokád az egyetem adminisztrációjának működését nem akadályozza, az ügyintézés továbbra is zavartalanul folyik. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a beleegyezésünk nélkül meghozott oktatáspolitikai döntések képtelenségére és tarthatatlanságára" - olvasható közleményükben.
"Mi tanulni akarunk, de úgy nem lehet, ha a forráskivonásokkal ellehetetlenítik felsőoktatási intézményeink működését, aminek következtében tömegesen bocsátják el oktatóinkat. Most hozták nyilvánosságra, hogy a Kecskeméti Főiskolán 63 dolgozót bocsátanak el, az intézmény pénze nyárra teljesen el fog fogyni, a helyzet a többi főiskolán és egyetemen is kritikus" - fogalmaznak.
"A hallgatók helyzete is egyre kilátástalanabbá válik: az Alaptörvényben rögzíteni akarják röghöz kötésünket, amely ilyen formában Európában példátlan, korlátozza alapvető szabadságjogainkat, és ösztönzés helyett büntet. Az Alaptörvényben rögzítenék továbbá, hogy a kormánynak teljes befolyása legyen egyetemeink gazdasági életére, így azok elveszítenék autonómiájukat, ami ellen már a rektoraink is tiltakozásukat fejezték ki" - írják.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.