Eltörte a rá szegezett kés pengéjét az aranyosapáti szupernagyi

A 79 éves asszony leszerelte, majd kituszkolta a házából a 18 éves támadót, aki a pénzét követelte. A fiút rablás kísérletével gyanúsítják.

  • hvg.hu hvg.hu
Eltörte a rá szegezett kés pengéjét az aranyosapáti szupernagyi

Felfegyverkezve elkövetett rablás kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást H. András 18 éves aranyosapáti lakos ellen a vásárosnaményi rendőrség írta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az elkövető kedd délután késsel támadt rá egy 79 éves asszonyra Aranyosapátiban, akitől pénze átadását követelte. Az idős asszony ellenállt a támadásnak: a rászegezett kés pengéjét eltörte és támadóját kituszkolta a lakásból, aki a helyszínről elmenekült.

Felhívta a rendőröket, akik nagy erőkkel kezdték meg a támadó felkutatását. Kiderült, a fiú időközben egy 64 éves, szintén helybeli lakos házának melléképületébe is megkísérelt betörni, de a tulajdonos megzavarta, így elmenekült.

A rendőrség rövid időn belül elfogta a feltételezett elkövetőt. Őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását.