Mivel az épület melletti parkolóra, egy új trafóra és a bővítéshez szükséges telekrészre korábban az önkormányzat további 30 milliót költött, a projekt összköltsége megközelíti a 250 millió forintot – mondta Szlahó Csaba polgármester.
Az akadálymentes épület földszintjén egyebek mellett öt, egyenként 40 négyzetméteres csoportszobát, mosdókat, öltöztető helyiségeket, orvosi szobát, illetve korszerűen felszerelt főzőkonyhát alakítottak ki.
Az emeleten irodák, gondozónői öltözők, pihenők kaptak helyet, és ide került az irattár. Az ütéscsillapító burkolattal ellátott udvaron játszótéri eszközöket, és homokozót helyeztek el.
Vecsés egyetlen bölcsődéjének szolgáltatásai, köztük a korai fejlesztő, a baba-mama klub, a ringató, vagy az időszakos gyermekfelügyelet az anyák munkába való visszatérését is könnyítik – mondta még a polgármester.