A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő kiírta a pályázatot a dokumentáció összeállításához, mely ahhoz szükséges, hogy pénzt lehessen nyerni az Európai Uniótól a Püspökladány és Debrecen közötti vasúti szakasz felújításához.
A tervek szerint megerősítenék a pálya alépítményét, valamint Kabán, Hajdúszoboszlón és Ebesen is átépítenék az állomásokat, peronokat. Gyalogos aluljárókat is építenének, amelyek akadálymentesítéséről liftek és rámpák gondoskodnának. Az állomásokon új elektronikus biztosítóberendezéseket építenének ki, megújulnának a távközlési berendezések, kábelnyomvonalak, a hangos és vizuális utastájékoztató berendezések.
Az átjárókba új sorompókat telepítenének, és ahol szükséges, alul vagy felüljáróval váltanának ki egy-egy átjárót.
A felújítás költségeit 85 százalékban az Európai Unió Kohéziós Alapjából fedezné a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Ha az Európai Unió rábólint a beruházásra, a kivitelezéshez kapcsolódó előkészítés 2015 év végén megkezdődhet. Ha minden a terv szerint halad, 2017-ben vagy 2018-ban fejezhetik be a beruházást – mondta a dehir.hu-nak Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője.
Szajol és Püspökladány között már tart egy ideje a felújítás, amit 2015 végére fejeznek be várhatóan. A Szolnok és Szajol közti szakaszt is megerősítenék, így ott is gyorsabban járhatnának majd a vonatok.
Loppert Dániel úgy számolt, hogy 40-45 perccel rövidülhet a Debrecen és Budapest között közlekedő vonatok menetideje, ha a Szolnoktól Debrecenig tartó teljes szakasz megújul, és ott végig 160-nal roboghatnak majd a vonatok.