50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Bevetik a Hunor Hivatásos Katasztrófavédelmi Mentőszervezetet a rendkívüli időjárás okozta áramellátási zavarok gyorsabb helyreállítása érdekében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője vasárnap este az MTI-vel.
Tóth Gabriella elmondta: a csapat alkalmas a bekövetkezett veszélyhelyzetek, katasztrófák során jelentkező speciális mentési feladatok ellátására, valamint az elsőként beavatkozók megerősítésére is. A főhadnagy tájékoztatása szerint a megyét sújtó károk miatt vasárnap délután megalakult az Országos Operatív Törzs, amelyet Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság részéről Kossa György dandártábornok vezet. A munkacsoport az áramszolgáltató számára embereket és eszközt biztosít a gyors és hatékony munkavégzéshez.
A katasztrófavédelem koordinálásával úgynevezett beavatkozási csoportok alakultak meg: az összesen húsz csoport mindegyike megerősített technikai eszközökkel, darukkal, a Magyar Honvédség által biztosított lánctalpas gépjárművekkel, a megfelelő biztosítás mellett végzi a helyreállítási munkálatokat - közölte a hivatalvezető. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a vihar miatt megszakadt áramszolgáltatás mintegy ötven településen jelent problémát. Az áramellátás mellett a távközlési eszközök rendszere, a telefonos és mobil szolgáltatás is akadozik az érintett településeken.
Az áram nélkül maradt településeken folyamatosan működnek a melegedőhelyek. Mivel ezek nagy részét iskolákban lehetett kialakítani, ezért a megyei védelmi bizottság elnökének ajánlásával az adott települések jegyzői tanítási szünetet rendelhetnek el, amíg a helyreállítás meg nem történik - tette hozzá Tóth Gabriella.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
Egyelőre egyetlen óvópedagógus érintett a Mackós óvodában.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.