Láng Zsolt a parlament és az önkormányzat honlapjain is fellelhető adatokkal igazolta, hogy havi jövedelme - a korábbi felvetésekkel szemben - nem 700 ezer, hanem 1,2 millió forint.
A polgármester építkezésének költségeivel kapcsolatban Rubovszky György elmondta: a bizottság az ingatlan-nyilvántartási adatokkal foglalkozhat, azaz akkor vizsgálható ez a tétel, ha elkészült az építmény és bevezették a nyilvántartásba.
Addig a nyilvántartásban üres telekként szereplő tételre tekinthetnek rá. A vagyonnyilatkozatban annyi hiba volt, hogy a telek szerzésének évét nem tüntette fel, ezt a 2011-es dátumot a képviselő azóta javította - jelezte a bizottság elnöke.
Korábban az index.hu arról írt, hogy összesen a százmillió forintot közelíti annak a teleknek és háznak az ára, amelyet most épít Láng Zsolt fideszes polgármester, de a vagyonnyilatkozatából nem derül ki, pontosan hogyan tett szert ennyi pénzre.