Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A folyamatos tiszai vízszintemelkedés miatt a folyó Tiszauggal szemben átszakította a nyári gátat, a víz azóta ömlik a szikrai hullámtérbe – közölte a baon.hu Bács-Kiskun megyei híroldal, amely szerint azóta a gátnál megindult a katasztrófaturizmus.
A Tisza a folyó jobb partján, Tiszauggal szemben átszakította a nyári gátat, amire számítani lehetett, hiszen ott, ahol 2010-ben zsilipet akartak építeni, nem töltötték vissza a nyári gátat, így az csak 520 centiméteres magasságot bír el – közölte a baon.hu.
Ha megépült volna a zsilip, vagy visszatöltötték volna, akkor legalább egy méterrel magasabb szintet biztosan kibírt volna – mondta a portálnak Gönczöl István, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakaszvédelmi vezetője.
Az 520 centiméteres szintet már elérte a folyó és áttörte a gátat, jelenleg mintegy huszonöt méter szélességben ömlik be a folyóból a víz a hullámtérbe. A víz sebességére jellemző, hogy a szikrai Holt-Tisza medrét tegnap délutánra már teljesen feltöltötte, és a híd egy része is már víz alá került.
Gönczöl István szerint egy ideig, amíg ki nem egyenlítődik a folyó és a hullámtér vízszintje, látványosan fog emelkedni a vízszint. Amennyiben jó idő lesz – a meteorológia előrejelzések szerint a jövő héten már erre lehet számítani – az sem elképzelhetetlen, hogy a Tisza fenti szakaszán történő hóolvadás miatt hamarosan újabb nagy árhullám következik be.
A lakiteleki önkormányzatnak különösebb feladata jelenleg nincs az árvízzel kapcsolatban, de a stéget, amihez a csónakok voltak kikötve, meg kellett erősíteni, hogy el ne vigye a víz. A parkolóban lévő mutatványosnak is el kellett költöznie.
A nyárigát áttörésének híre gyorsan elterjedt és megindult a katasztrófaturizmus. Tegnap délután már sokan voltak kíváncsiak arra a Holt-Tisza hídjánál, hogy milyen magasan van a vízszint.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.