szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szerb határtól pár száz méterre helyezkedett el Almásy István 3350 négyzetméternyi miniállama, a 20 évvel ezelőtt, 1993 májusában alakult Röszkei Közkormányzóság – írta a szegedma.hu hírportál. A jótékonysági tevékenységeket végző képzeletbeli miniállam ma már nem létezik, a neki otthont adó gyümölcsöst is elajándékozta a tulajdonos.

Mint minden rendes államnak, a később Gandhiának elnevezett közkormányzóságnak is volt pénze, zászlaja, himnusza és parlamentje – olvasható a szegedma.hu riportjában. A fizetőeszköz a csillám volt, amit a portál által csak Pista bácsiként emlegetett államelnök egy kiló sárgabarack mindenkori árához igazított.

„Úgy történt – mesélte egy 1996-os interjúban az államalapítás körülményeit az elnök –, hogy az egyik nyáron térdig volt sárgabarack a gyümölcsösben, annyi termett belőle. Mit kezdjek vele, szétosztogattam. Később elkezdtem morfondírozni, mi lenne, ha kiskertemben alapítanék egy miniállamot, sajtóval, himnusszal, bélyeggel, zászlóval, pénzzel, és a barack lenne a gazdasági alapot képező termék. Így is történt.”

Almásy államalapítása annak idején felkeltette a hivatalos államvédelmi szervek érdeklődését is, de Pista bácsi nagyon körültekintően ügyelt arra, hogy a közkormányzóság szó még véletlenül se szerepeljen a Magyar Értelmező Szótárban – fogalmazott a beszámoló. Ami nincs, azt nem lehet betiltani – tette hozzá a tulajdonos.

A miniállam jótékonysági akciókat szervezett: Pista bácsi csomagokat osztott szét, több gyereket vendégül látott a gyümölcsösben vagy elvitte őket üdültetni, illetve az Anyatejgyűjtő Állomás megkeresésével elhatározta, a humanitárius akciót támogatandó minden kismamának emlékplakettet és arany fülbevalót ajándékoz.

A korabeli sajtó többnyire enyhe iróniával írt a miniállamról, Almásy azonban mindent nagyon komolyan gondolt, és ma is ugyanolyan lelkesen csinálná, ha nem jött volna közbe a családi tragédia: a balástyai rém néven elhíresült gyilkosnak az ő lánya is áldozatul esett.

Az alapító összeroppant, a gyümölcsöst odaajándékozta a röszkei önkormányzatnak, a közkormányzóságot pedig a 90-es évek végén felszámolta. Az épület és a gyümölcsös pusztulni kezdett, szinte mindent elloptak, a fákat kivágták – tette hozzá a riport.

Pista bácsi ma speciális eljárással egy általa írt, szerkesztett és kiadott könyvet készít, illetve azokat a dokumentumokat őrzi, amelyek arra várnak, hogy valaki majd egyszer feldolgozza, megírja a volt szocialista blokk egyetlen miniállamának a történetét.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!