szerző:
MTI

Jogállami keretek között működő rendőrség esetében elfogadhatatlan, megengedhetetlen és tűrhetetlen, hogy egy rendőri intézkedés így fejeződjön be – jelentette ki Papp Károly országos rendőrfőkapitány szerdán Budapesten annak kapcsán, hogy hétfőn Izsákon a gyanú szerint két intézkedő rendőr olyan súlyosan bántalmazott egy gyanúsítottat, hogy az belehalt sérüléseibe.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy hétfőn a Bács-Kiskun megyei Orgoványon 17.30 órakor szolgálatukat teljesítő rendőrök intézkedést kezdeményeztek egy 47 éves férfival szemben motorosfűrész-lopás gyanúja miatt. Az izsáki rendőrőrsről 20.40-kor tettek jelentést, hogy az intézkedés alá vont személy elhunyt.

Az országos rendőrfőkapitány arra hivatkozva, hogy büntetőeljárás folyik az ügyben, a két időpont között történtekről nem adott tájékoztatást. Papp Károly a rendőrség teljes személyi állománya nevében részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak.

Az országos főkapitány elmondta, hogy kedden a két rendőr szolgálati viszonyát az elöljárói megszüntették. Indoklás nélkül felmentették az izsáki rendőrőrs parancsnokát és a kiskőrösi rendőrkapitányság vezetőjét is. Papp Károly vizsgálatot kezdeményezett annak kiderítésére, hogy esetleg más rendőri vezető is felelős lehet-e az ügyben. Mint elmondta: a rendőri intézkedés során az arányosság, szükségesség és fokozatosság elve nem érvényesült.

Fazekas Géza, az ügyészség szóvivője elmondta, egy magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező 47 éves izsáki lakos, román állampolgárságú férfi volt az, akit a megalapozott gyanú szerint az izsáki rendőrőrsön hétfőn halálra vertek rendőrök. A szóvivő megerősítette, kényszervallatás és halált okozó testi sértés gyanúja miatt vettek őrizetbe két, időközben leszerelt Bács-Kiskun megyei rendőrt.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány sajtótájékoztatót tart az Izsákon történt esettel kapcsolatban.
©

A gyanúsítottak előzetes letartóztatását 72 órán belül kezdeményezheti az ügyészség a bíróságon fűzte hozzá a szóvivő, aki szerint az őrizetbe vételre a szökés, illetve a nyomozás sikerének veszélyeztetése miatt volt szükség. Emlékeztetett továbbá arra is, hogy minden olyan ügyben az ügyészségnek kell eljárnia, amelyben rendőrök érintettek, akár elkövetőként, akár sértettként.

Fazekas Géza tájékoztatása szerint hétfőn az izsáki rendőrőrs két rendőrjárőre egy kisebb súlyú bűncselekmény, lopás gyanúja miatt állította elő a 47 éves férfit, akit a nyomozás jelenlegi adatai szerint olyan súlyosan bántalmaztak, hogy rövid időn belül elhunyt. Fazekas Géza megjegyezte, a sértett nem egyszeri, hanem folyamatos bántalmazás áldozata lett. A feltehetően néhány órás folyamatos bántalmazás után mentőt hívtak hozzá az izsáki rendőrőrsre, de a gyanúsított életét vesztette.

Fazekas Géza a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el további részleteket az ügyről, ugyanakkor elmondta, a kényszervallatás és halált okozó testi sértés halmazati büntetése kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Mint korábban beszámoltunk róla, az izsáki rendőrőrsön hétfő este életét vesztette egy román állampolgárságú férfi, akit a gyanú szerint két rendőr brutálisan bántalmazott: testszerte ütötték, s összerugdosták fejét és mellkasát. Az őt azonosító ember szerint a férfinak péppé volt verve az arca. 

A HavariaPress úgy tudja, a férfinak nem maradt ép porcikája, halálos fej- és mellkassérülést szenvedett.

Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun megyei főügyészség szóvivője azt mondta: a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség indított nyomozást az ügyben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Meghalt egy ember a Mátrai Erőműnél

Meghalt egy ember a Mátrai Erőműnél

A debreceni polgármester elárulta, hogyan lehet városából főváros

A debreceni polgármester elárulta, hogyan lehet városából főváros

Így számolják ki, hogy a robotok elveszik-e a munkánkat

Így számolják ki, hogy a robotok elveszik-e a munkánkat

Borús, ködös lesz a csütörtök

Borús, ködös lesz a csütörtök

Vörösiszapper: megkezdődött a másodfokú eljárás

Vörösiszapper: megkezdődött a másodfokú eljárás

"Pablo Escobar megerőszakolt, majd elvitt abortuszra"

"Pablo Escobar megerőszakolt, majd elvitt abortuszra"