„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Nemzetközi jogi szakvéleményt készíttet a kormány, válaszul a politikáját, az alkotmányozást és egyes törvényeket bíráló külföldi megnyilvánulásokra – olvasható a csütörtöki Népszabadságban, amely szerint vélhetően találtak egy baráti véleményt megfogalmazó szakembert.
A lapot arról tájékoztatta a Külügyminisztérium, hogy nemzetközileg elismert alkotmányjogászokat kért fel, hogy formáljanak véleményt az alaptörvény negyedik módosításáról, illetve az ahhoz kapcsolódó törvények tartalmáról.
A lap hozzátette, hogy Martonyi János külügyminiszter korábban felkérte az Európa Tanács velencei bizottságát is arra, hogy adjon hivatalos véleményt az alaptörvény negyedik módosításáról. A külügyminisztérium leszögezte, hogy a két felkérés között – a megrendelőn kívül – nincs kapcsolat; a cél az, hogy egy olyan "külföldi szemmel" készülő, mélyreható elemzés, jogi szakvélemény készüljön, amelyet a későbbiekben fel lehet használni akár a törvényalkotás során is. A szakvéleményt a véglegesítést követően közzéteszi a minisztérium – derül ki a cikkből.
A Népszabadság rámutat, hogy mivel a kormány eddig nem mutatott nagy készséget a mégoly szakszerű külföldi vélemények figyelmebevételére sem a haza alkotmányozásban, így vélhetően mostani lépésük mögött az áll, hogy találtak olyan külföldi konzervatív jogi szaktekintélyeket, akik védhetőnek vélik a demokrácia és a jogállamiság jelenlegi magyarországi helyzetét. Azt a lapnak nem árulta el a tárca, hogy kiket kértek fel és hogy fizetnek-e érte.
Jelenleg két hivatalois jelentés is készül Magyarországról – emlékeztet a lap – az egyik az Európai Parlament határozata alapján készül, a másik pedig az Európai Bizottság felkérésére, utóbbiról lehet, hogy már jövő szerdán szó lesz az EP-vitán.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.