„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az elmúlt napok csapadékmentes és viszonylag napos időjárása következtében némileg javult az ár- és belvízi helyzet, de több folyószakaszon most is a legmagasabb árvízvédelmi készültség van érvényben, és bár csökkenő mértékben, de még mindig munkát ad a belvíz is - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken.
Az OKF közleménye szerint 4 megye 5 településén árvízi, 10 megye 70 településén pedig belvízi védekezést folytatnak. A kialakult helyzet miatt három megyében összesen hat utat tartanak zárva.
A Tiszán levonuló árhullám várhatóan a jövő héten tetőzik Jász-Nagykun-Szolnok megye térségében. A péntek reggeli adatok szerint valamivel több mint 2100 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség. Ebből 465 kilométeren - Kraszna, Takta, Hortobágy-Berettyó, Berettyó alsó szakasza, Sebes-, Hármas-Körös - a legmagasabb, harmadfokú az árvízvédelmi készültség. Összesen 1217 kilométer hosszon - Tisza, Kraszna, Lónyay-főcsatorna, Bodrog, illetve a Fekete-, a Fehér- és a Hármas-Körös - másod-, 462 kilométeren pedig - Tisza, Zagyva, Berettyó felső szakasza, Maros, Rába, Kettős-Körös, Zala - elsőfokú készültség mellett védekeznek.
Javult a belvízi helyzet is. Az elöntött terület most már nem éri el a 200 ezer hektárt. A 12 vízügyi igazgatóság területén 24 szakaszon harmadfokú, 45 szakaszon másodfokú, 13 szakaszon elsőfokú belvízvédelmi készültséget tartanak fenn.
A meteorológiai előrejelzések szerint pénteken a déli, kora délutáni óráktól előbb nyugaton, majd később fokozatosan keleten is kialakulhatnak elszórtan zivatarok, amelyeket helyenként viharos szél, néhol jégeső kísérhet. Kis valószínűséggel egy-egy zivatarhoz akár 90 kilométer/óra feletti széllökés és jégeső is társulhat - írta az OKF.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.