Melyik a foci-vb legmenőbb meze? 48 csapat, 96 dizájn, és minden, amit tudni érdemes róluk
Összegyűjtöttük a résztvevő válogatottak első és második számú mezeit, és próbáltuk megfejteni, mi inspirálta a tervezőiket. Szavazzon a legszebbre!
Úgy tűnik, az egészségügytől azt várják el, hogy egy évtizednyivel ezelőtti költségvetési szinten működjön – mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Velkey György, a Magyar Kórházszövetség frissen kinevezett elnöke.
Pénzt kell a rendszerbe tenni ahhoz, hogy a kórházak működőképesek maradjanak – mondta Velkey György, a Magyar Kórházszövetség új elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában.
A lap csütörtöki számában megjelent interjúban Velkey György kifejtette: a gazdaság egyetlen szereplőjétől sem várható el, hogy lényegében egy évtizednyivel ezelőtti költségvetési szinten működjön a mai elvárások szerint hatékonyan, a technológiai fejlődést követve, miközben minden drágul. "Az egészségügyről úgy tűnik, valami ilyesmit feltételeznek" – fogalmazott.
Az új elnök szerint az egészségüggyel könnyű felületes és átmeneti politikai népszerűséget szerezni, de az érdemi és mélyreható változásokhoz sokkal több idő kell egy ciklusnál. A politika azonban voksokban gondolkodik, és ez talán az egészségügy kudarcának egyik fő oka – mondta Velkey György.
Az egészségügyi dolgozók az utóbbi évtizedekben rengeteg presztízsveszteségen mentek keresztül, de csak részben az alulfizetettség miatt. "Mindennaposak azok az olyan súlyos megaláztatások, amikor a több évtizeden át tanult kollégát a beteg oktatja ki, hogy mit kellene tennie" – fogalmazott Velkey.
Összegyűjtöttük a résztvevő válogatottak első és második számú mezeit, és próbáltuk megfejteni, mi inspirálta a tervezőiket. Szavazzon a legszebbre!
Az univerzum védelmezői sokáig kicsit komolyan vehetetlen nosztalgiabulinak tűnik, de aztán az alkotók húznak egy szokatlant.