Befejezték a keszthelyi belváros felújítását

A második felújítási ütem lezárásával befejezték a keszthelyi Fő tér és környezetének rehabilitációját. A csaknem 1,9 milliárd forintos beruházást több mint egymilliárd forintos európai uniós és magyar állami hozzájárulással végezték el.

  • MTI MTI
Befejezték a keszthelyi belváros felújítását

A sétálóövezet kiterjesztésével a történelmi belváros rehabilitációja teljessé vált. A két megyei jogú városon kívül Zalában csak Keszthely kapott lehetőséget belvárosának teljes megújítására – mondta a pénteki avatón Manninger Jenő, a Zala megyei közgyűlés elnöke.

A Keszthely városképét és életét több évtizedre meghatározó változással kapcsolatban arra is kitért, hogy magánbefektetőkre is számítanak a környék további megújításában, a Fő térhez közeli utcákban már több felújítás és új építkezés kezdődött.

Pálinkás Róbert alpolgármester arról beszélt, hogy a városnak jelentős önerőt kellett vállalnia a kétütemű felújításhoz az egymilliárd forintot meghaladó pályázati támogatáson felül. Tavaly azonban az állam a város - éppen a beruházásokra költött - adósságállományának 70 százalékát, körülbelül 750 millió forintot átvállalt.

Elmondta azt is, hogy a Balaton-part rehabilitációjának tavaly elkészült első üteme után hamarosan elindul a második beruházás, az év közepe táján pedig a Helikon Kastélymúzeum 1,8 milliárd forintos fejlesztését kezdik el. Ezekkel kialakulhat az a turisztikai tengely, amely a kastélyt, a Fő teret és a Balaton-partot kapcsolja össze.

A mostani felújítással fedett csarnokkal gazdagodott a piactér, ahol gyalogos sétányt, kisebb rendezvényteret és játszóteret is kialakítottak. A belváros tágabb részét érintően nyitottak egy új utat, átalakítottak több közlekedési csomópontot, és jelentős forgalomtechnikai átszervezéseket is végeztek.