Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Majdnem 90 millió forintot takarított meg tavaly az LMP, ezzel a nagy pártok, a Fidesz és az MSZP mellé került a tartalékolási versenyben.
A megtakarítási és adománygyűjtési versenyt az MSZP nyerte, a tagdíjakból a Fidesz szedte be a legtöbbet, de ebben viszonylag jól szerepelt a DK – derül ki a HVG eheti számának összeállításából. A Gyurcsány-párt azonban korábbi elképzeléseihez képest rosszul zárta a tavalyi pénzgyűjtést, részint azért, mert korábban azt remélték, lehet parlamenti frakciójuk, és adományfogadó politikai alapítványuk (az utóbbiból 42 millió forintot reméltek). Továbbra is nagy a szakadék a bevételekben az állami támogatásban részesülő pártok javára: hiába jött be például a DK-nak több mint kétszer annyi tagdíja, mint a KDNP-nek, az utóbbi nyolcszor annyi pénzből gazdálkodhatott 2012-ben.
Pártbevételek, 2012 | millió forint |
Fidesz | 1294 |
MSZP | 749 |
LMP | 289 |
KDNP | 260 |
Munkáspárt | 37 |
Demokratikus Koalíció | 33 |
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Egyszerre többet is.
A jelek szerint júniusban is sokkal nagyobb volt a fogyasztás, mint egy évvel korábban – pedig abban a hónapban már nem volt különösebben hideg.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.