szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Három főt előállítottak, két másikat kórházba vittek a gyermekszületést ünneplő mulatság után.

Gyermek születését ünnepelték két hajdúhadházi család tagjai hétfőn este, ám a dáridó verekedéssel végződött – közölte a Hajdú-Bihar Megyeri Rendőr-főkapitányság.

A kiérkező járőrök három főt állítottak elő, két másik verekedőt pedig sérüléseik ellátására kórházba szállítottak a mentőszolgálat munkatársai.

A három őrizetest gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

L. József 30 éves, L. László 47 éves, és L. Jenő 24 éves hajdúhadházi lakosok ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Járvány ide vagy oda, tovább forgatnak Hosszú Katinkáról

Járvány ide vagy oda, tovább forgatnak Hosszú Katinkáról

Már 424 métert haladt előre a Hold távoli oldalán a Jáde Nyúl-2

Már 424 métert haladt előre a Hold távoli oldalán a Jáde Nyúl-2

Nyilvános a térkép arról, hol hány igazolt koronavírus-fertőzött van

Nyilvános a térkép arról, hol hány igazolt koronavírus-fertőzött van