Zen kert és vadmadárraj – egyebek mellett ilyen megnyugtató fényképek hivatottak bizalmat ébreszteni a vállalkozás iránt a Monday Consulting Kft. honlapján. A tanácsadó cég elsősorban környezetvédelmi és infrastruktúra-beruházások kommunikációs ügyeit viszi. Nem is csoda, az ügyvezető és fő tulajdonos Monostori Katalin 2003–2006-ban a környezetvédelmi tárca kommunikációs főosztályvezetője volt. Az „elmúltnyolcév” köztisztviselőjének kft-je a közbeszerzések oroszlánrészében nem egyedül indul: állandó partnere a Mahir Kiállítás és Rendezvényszervező Kft. 2008-ban kezdődött együttműködésük alatt a most elnyert 19 millió forintos soproni a tizedik közös munkájuk, eddig összesen több mint 260 millió forintra szerződhetett a Mahir–Monday Konzorciumnak nevezett páros.
A közvetetten Simicska Lajos Fidesz-közeli oligarcha tulajdonában álló Mahirtól több mint meglepő a közös nyomulás. Monostori ugyanis Tátrai Miklós felesége. Az MSZP-s frakciószakértőként indult Tátrai valaha szintén a zöldközigazgatásban dolgozott, a szaktárca államtitkáraként ismerkedett meg jelenlegi párjával is. 2007-től a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t vezette, s ebben a minőségében most az egyébként kudarcot kudarcra halmozó fideszes elszámoltatás egyik nagyvadja. Jelenleg a sukorói telekcsere ügyében áll bíróság előtt, hűtlen kezelés gyanújával. Tavaly nem jogerősen felmentették a bábolnai Nemzeti Ménesbirtok ügyében, itt ügyészi fellebbezésre másodfokon folytatódik az eljárás.
Nyomozati szakban toporog másik két kirakatügy: a moszkvai kereskedelmi kirendeltség, illetve a Fradi-pálya értékesítésének eljárása, amelyekben Tátrai szintén gyanúsított. Ő sajtónyilatkozatokban, bírósági vallomásokban és a blogján is a pártirányított leszámolások áldozataként mutatkozik. Ezt a hitelesnek tűnő képet árnyalja a család üzleti kapcsolata a vezető kormánypárt első számú gazdasági háttéremberének érdekeltségével.
[[ Képelem () ]]
„Elvárom, hogy a munkámat szakmai szempontból ítéljék meg, és én is ezt teszem másokkal” – mondta a HVG-nek a mahiros szál kapcsán Monostori. Profinak nevezte a konzorciumtárs csapatot, kiválónak az együttműködést, s jelezte: a Mahir-tulajdonosokkal nem volt dolga az évek során. Az árokbetemetős üzleti kapcsolat során Simicskának volna mit jóvátennie: 1998-as adóhatósági elnöki kinevezésekor eltávolította az akkori elnökhelyettest, Monostori Lajosnét, Monostori Katalin édesanyját. Ő a 2002-es kormányváltás után a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal élére került, ahol példás visszafogottságról tanúbizonyságot téve nem üldözte látványosan a Simicska-cégek és az 1998–2002 közötti Orbán-adminisztráció gazdasági kapcsolatát.
Monostori Katalin szerint kölcsönösségen alapul a konzorciumi tagok viszonya: az szól a másiknak, aki előbb látja meg a kiírást, és aki szükségét érzi a másik fél szakértelmének. Ez szokatlanul nagyvonalú a Simicska-cégtől. A két vállalkozás egyébként nem egy súlycsoportba tartozik: a Memories of Hungary szuvenírboltokban is érdekelt Monday forgalma 2011-ben 68,8 millió, nyeresége 6,3 millió forint volt, ugyanezek a számok a Mahir Kft.-nél 1,4 milliárd és 88 millió (amiből 80 millió a tulajdonos Mahir Zrt. osztaléka lett). Ilyen illusztris partnerrel sem automatikus a győzelem, az ügyvezető szerint tíz pályázatukból kettő-három nyer. A legutóbbi, soproni projektnek sem sikerült megnyerniük a nagyobb, 110 milliós megbízását, ezt a budapesti Strategic Scope Kft. és az önkormányzati érdekeltségű Pannon-Sopron Kft. konzorciuma csapta le.
Első, még bőven a „fülkeforradalom” előtt, 2007-ben elnyert környezetvédelmi pályázatán a Mahir nélkül indult a Monday, és nyert. Minden idők legnagyobb magyarországi környezetikár-mentesítése, az üröm-csókavári szennyvíziszap-eltakarítás kommunikációját 16 ezer euróért végzik (HVG, 2011. március 26.). Itt a fővállalkozó a Geohidroterv Kft., amely az egykor Fodor Gábor SZDSZ-elnöki ambícióit támogató Törő Csaba liberális kötődésű üzletembernek a résztulajdona. E cég viszont a szintén Simicska-tulajdonú Közgép Zrt. konzorciumi partnere például az 5 milliárd forintos Mecsek–Dráva rekultivációs projektben.
A Monday–Mahir-páros megbízói többnyire fideszes többségű önkormányzatok, illetve társulásaik, a legnagyobb tételre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűléssel szerződtek. A 2008-ban kötött, 2009-ben módosított megállapodás szerint a konzorcium a térség – 200 település – hulladékgazdálkodását népszerűsítette 412 ezer euróért. A Monday-honlap szerint a tekintélyes summáért teljes körű kommunikáció volt a feladatuk: tanácsadás, rendezvények, iskolai versenyek, médiatréningek szervezése. A cég szerepel szerkesztőként például a Hulladékgazdálkodás című helyi kiadványban, amelynek portréképekkel illusztrált indulóanyaga Seszták Oszkár (KDNP) megyei közgyűlési elnöknek, a hulladékgazdálkodási társulás vezetőjének nagyecsedi sajtótájékoztatójáról számolt be A brüsszeli döntés új lendületet ad a hulladékprojektnek címmel.
RÁDI ANTÓNIA