A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Időközi polgármester-választást tartanak a baranyai Rádfalván vasárnap, mert a korábbi településvezető lemondott posztjáról.
Zsolt Tamás jegyző pénteken elmondta, hogy a tisztségért három független jelölt, Kovács Dániel József, Tóth Antal Istvánné és Kasza Zoltán verseng, rájuk a mintegy 260 lakosú község 171 választópolgára reggel hat és este hét óra között, egy szavazókörben voksolhat.
Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Kasza Zoltánné januárban lemondott, miután állást kapott a járási hivatalban, s az összeférhetetlen volt a polgármesterséggel.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.