Hálapénz: tabudöntögetésre készülnek a rezidensek

"A hálapénz megfertőzi a mindennapi munkát, és elveszi az orvos-beteg közötti bizalmat" – véli Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség új elnöke.

  • MTI MTI
Hálapénz: tabudöntögetésre készülnek a rezidensek

A hálapénz-rendszer ellen küzd majd a Magyar Rezidens Szövetség új vezetése, ennek érdekében először kérdőíveken fogják felmérni a hálapénz megítélését – mondta el Dénes Tamás, a szövetség új elnöke újságíróknak.

A rezidensszövetség új vezetője – előrebocsátva, hogy üdvözlik a kormány által a héten bejelentett béremelést – úgy fogalmazott, a bérrendezésnek el kell jutnia oda, hogy az orvosoknak ne érje meg elfogadni a hálapénzt. Hozzátette: a társadalomból is ki kell kopnia ennek a rossz beidegződésnek, de úgy látja, hogy a fiatalok már kevésbé adnak plusz pénzt az orvosnak az ellátásért, és sok orvos el sem fogadja betegétől a paraszolvenciát.

Mint fogalmazott: tudják, hogy "tabudöntögetésre" készülnek, de partnerei lesznek minden olyan szervezetnek, amely szintén elkötelezett ebben a témában. "A hálapénz megfertőzi a mindennapi munkát, és elveszi az orvos-beteg közötti bizalmat" – mondta Dénes Tamás.

Kárpáti Keve, a szövetség budapesti elnöke a szakemberhiánnyal kapcsolatban azt mondta, annak megszüntetése két pilléren nyugszik: egyik a stabil egzisztencia, a másik a szakmai fejlődés biztosítása. Utóbbi kapcsán a szakképzés minőségi javítását említette, amelynek szerinte több fontos lépcsője van.

Az egyik az oktató szakorvosok nevesítése és minősítése kell legyen. A másik probléma, hogy a szakorvosi rendszerben előfordul, hogy a rezidens mentora sokszor nem kapja meg az oktatásért neki járó összeget, ami a rezidensszövetség számára elfogadhatatlan.

Papp Magor, a szövetséget öt éven át vezető leköszönő elnök az elmúlt éveket értékelve elmondta, a rezidensszövetség nyomására vonták vissza a szakorvos-képzés fizetőssé tételének ötletét, vagy a rezidensek röghöz kötését, továbbá eredménynek tartják a Markusovszky-ösztöndíj bevezetését.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.