szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Iskolarendőrség létrehozását jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter, a nyomozók a tantestület tagjaként vesznek részt a nevelő munkában.

A kiemelten veszélyeztetett iskolákban megkezdi működését az iskolarendőrség – jelentette be a belügyminiszter pénteken Budapesten. Pintér Sándor a most alakult Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a nyomozók a tantestület tagjaként vesznek részt a nevelő munkában.

A belügyminiszter azt mondta, új szintre kell emelni a közbiztonságot, a bűnmegelőzéssel kapcsolatban a sok elméleti munka felhasználásával a gyakorlatra kell helyezni a hangsúlyt. Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság munkája jó példa arra, hogy megfelelő stratégiával lehet eredményeket elérni – tette hozzá.

Közlése szerint a bűnmegelőzés terén elvárt eredményekhez azonban kevés a rendőrség, a polgárőrség, a Belügyminisztérium, ehhez a társminisztériumok, a civil szerveztek együttműködésére van szükség, de az iskolák és a családok közreműködése is elengedhetetlen. 

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak innovatívnak és professzionálisan magas színvonalúnak kell lennie, és a testület által kidolgozott stratégiák révén remélhetőleg minél több embert lehet majd visszatartani bűncselekmény elkövetésétől.  

Úgy fogalmazott, a bűnmegelőzés hosszú ideig elhanyagolt, formálisan kezelt területe volt a közéletnek, az ezredforduló után azonban sokkal több veszéllyel és kihívással kell szembenézniük az embereknek. A bűnmegelőzés a legolcsóbb bűnüldözés, hiszen ha sikerül valakit visszatartani a bűncselekmény elkövetésétől, már nem jelent kiadást az igazságszolgáltatásnak és a büntetés-végrehajtásnak – mondta a miniszter. 

Hatala József, a tanács elnöke kifejtette, új megoldásokban gondolkodnak, továbbá ki kell választani azokat a célcsoportokat, amelyeknél a megelőzési munkával minimalizálni lehet az elkövetővé és a sértetté válást, és el kell érni, hogy az évek során a bűncselekmények száma jelentős mértékben csökkenjen Magyarországon.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
60 milliárd forintot tesz fel az Apple egy célra: hogy több fát ültessenek

60 milliárd forintot tesz fel az Apple egy célra: hogy több fát ültessenek

Továbbra sem szabadulhat a solti férfi, aki videóra vette, amint saját lányával szexel

Továbbra sem szabadulhat a solti férfi, aki videóra vette, amint saját lányával szexel

6 milliárd forintos kárt okozott egy számlagyárat működtető bűnbanda

6 milliárd forintos kárt okozott egy számlagyárat működtető bűnbanda