szerző:
hvg.hu

Több százezer forintot felejtett a bevásárlókocsira akasztott táskájában egy nő Kalocsán egy áruháznál, és mire visszament érte, a táskát már ellopták. A rendőrség megtalálta a tettest.

A kalocsai rendőrkapitányság nyomozást folytat nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hartai nő feljelentése alapján – írta közleményében a rendőrség.

A sértett május 8-án az egyik kalocsai áruház parkolójában a bevásárlókocsira akasztotta válltáskáját, amiben több mint 300 ezer forint készpénz és 20 ezer forint értékű étkezési utalvány volt, valamint a személyes iratai. A vásárlás után a táskát rajta felejtette a bevásárlókocsin, majd mire visszament érte, már nem találta sehol, valaki ellopta.

A rendelkezésre álló adatok alapján a bűncselekmény elkövetésével egy 67 éves kalocsai nő, F. Istvánné gyanúsítható – tette hozzá a rendőrség. A lakásán megtartott házkutatás során a pénz legnagyobb részét a rendőrök megtalálták, amit a sértett már vissza is kapott.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Semjén: Bármi történjen is, a magyar növekedés mindig a német fölött lesz

Semjén: Bármi történjen is, a magyar növekedés mindig a német fölött lesz

Elrontotta a Fradi az Espanyol ünnepét

Elrontotta a Fradi az Espanyol ünnepét

Európa tud jobbat a Facebook pénzénél – csak győzzük kivárni

Európa tud jobbat a Facebook pénzénél – csak győzzük kivárni

Az új hidegháború újabb jele: készek az amerikai tervek az orosz légvédelem semlegesítésére

Az új hidegháború újabb jele: készek az amerikai tervek az orosz légvédelem semlegesítésére

1100 tő kendert rejtett az orosházi kukoricás

1100 tő kendert rejtett az orosházi kukoricás

„A tegnap estére sem emlékszem, nemhogy a 80-as évekre” – Elefánt-lemezpremier

„A tegnap estére sem emlékszem, nemhogy a 80-as évekre” – Elefánt-lemezpremier