Máris módosítanák a taxirendeletet

Módosítaná a főváros az áprilisban elfogadott, de csak szeptembertől hatályos taxirendeletet: enyhülhet a gépjárművek korhatári megkötésére vonatkozó szabályozás.

  • MTI MTI
Máris módosítanák a taxirendeletet

A főváros honlapján pénteken közzétett előterjesztés szerint azokra, akiknek az április 18-ai kihirdetés napján volt engedélyük, 2014. január 15-ig nem vonatkoznának az autó korhatárára vonatkozó szabályok, január 16. és 2015. június 30. között pedig maximum 15 éves autóval is taxizhatnának. A rendeletben eredetileg szereplő 10 éves korhatári megkötést rájuk csak 2015. július elsejétől kellene alkalmazni.

Akiknek viszont a rendelet kihirdetésének napján nem volt érvényes taxiengedélyük, azok már csak 10 évnél fiatalabb autóval kezdhetnének taxizni. A járművek teljesítményére, környezetvédelmi besorolására, csomagtartóméretére vonatkozó rendelkezéseket szintén csak 2015. július elsejével kellene alkalmazni azok esetében, akiknek április 18-án, a kihirdetés napján volt taxiengedélyük.

Változhat a szabadjelzők kinézete is, arra felül piros, alul pedig zöld LED-es állapotjelző is kerülhet, mert – mint az előterjesztők fogalmaznak – a szabadjelző nem minden esetben alkalmas arra, hogy a foglaltságot jelezze. Emellett a kombi járműveknél a csomagtér számításának eltérő módja miatt 390 literes minimális méretet határoznak meg az eredeti 430 liter helyett.

Ezeken kívül technikai jellegű módosításokat is tartalmaz az előterjesztés, ezek a matricákon lévő betűszínre, egyes matricák méretére, illetve a tarifatáblázatra vonatkoznak.

Az előterjesztésről várhatóan a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén döntenek.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.