szerző:
MTI/Világgazdaság
Tetszett a cikk?

A pénzükre váró termelők, akik az adóhatóságnak is tartoznak, büntetőfeljelentést tettek – számolt be a Világgazdaság.

Büntetőfeljelentést tettek a pénzükre váró termelők a Pápai Hús 1913 Kft. ügyében – írja a csütörtöki Világgazdaság.

Az ismeretlen tettes ellen megtett feljelentés a lap információi szerint a csalás gyanúját veti fel. A Világgazdaság emlékeztet arra, hogy a többségi önkormányzati tulajdonban lévő cég néhány hete olyan ajánlatot tett élőállat-beszállítóinak, hogy tartozásainak csak 70 százalékát fizetné ki, azt is csak 2014 decemberéig.

A fennmaradó 30 százalékról a gazdáknak le kellett volna mondaniuk. A lap úgy tudja, a cég több mint ezer élőállat-beszállítónak 1,5 milliárd forintot meghaladó összeggel tartozik.

További nehézséget jelent a beszállítóknak, hogy május 20-ig áfát kellett volna fizetniük az adóhatóságnak, ám a kifizetés nélkül erre nem volt lehetőségük. Így a gazdák máris tartoznak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, esetenként több tízmillió forinttal. A termelők folyó kiadásaikat sem tudják finanszírozni, takarmánybeszállítóik is kilátásba helyezték az áru fuvarozásának leállítását – számol be róla a Világgazdaság.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!